— Ekler Építész Kft.

Középület Tag

Leírás Ezernégyszáz négyzetméternyi tanteremmel, könyvtárszobával, terasszal, kávézóval várja látogatóit a megújult Goethe Intézet. Az Andrássy útról a Ráday utcába költöztetett intézményt tegnap mutatták be. A müncheni központú Goethe Intézet-lánc a Német Szövetségi Köztársaság világszerte – 86 országban, 142 helyen – működő kulturális intézménye. Célja a...

A kilencvenes évek elején még 16 hektáros üres pusztaságként ismert területen ma már 80 ezer négyzetméternyi irodaház áll, noha a Nádas-dűlő megvásárlása akkor még kockázatos lépésnek tűnt a befektető részéről. A Terra-Dom Kft. tulajdonosai pont ellentétesen gondolkodtak: a nyugati nagyvárosok mintájára egy olyan irodaparkról álmodtak,...

Leírás A meghívásos nemzeti-pályázatról Feltehetően a többiek is meglepődtek, amikor kinyitották a meghívásos pályázat kiírását, és meglátták a sraffozott alaprajzokat az érinthetetlen részekkel. Kiderült, hogy csak az előcsarnok és a homlokzatok áttervezése a dolgunk. Különös kalandnak bizonyult így a feladat, hiszen bármit tervezett is az...

Buda egyik legforgalmasabb helyén zárványként maradt meg a Fővárosi Önkormányzat rendelete által védett ipari épületegyüttes. Helytörténeti érdekessége és építészeti értékei miatt szeretnék megőrizni és megújítva bemutatni, hogy a lüktető nagyvárosi élet beköltözhessen évszázados téglafalai közé. A terv által elképzelt kereskedelmi-szolgáltató és irodaház célú hasznosítás megfelelőnek...

Nem tudom, miért nevezték létező szocializmusnak azt a rendszert, amelyben felnőttünk, s amely mára semmivé foszlott. Talán azért, mert sejtették, hogy valójában nem létezik? Az úgynevezett szocialista realizmusról én mindenesetre eldöntöttem, hogy nem létezik. Még 1981-ben, miután Rómában a mussolinista EUR városnegyedet alaposan szemügyre vettem. Gusztusos volt...

  Leírás A Pécelen épült Református Imateremnél az anyag- és színválasztás tudatos volt. Ezt a kaméleonszerű, többarcú házat a 18. századi barokk kastély mellé építettem, egy Budapesttől nem messze fekvő kisvárosban, sárgára vakolt házak közé. Az épület kialakítása a hagyománytisztelet és a kísérletezés dualitásán alapul,...

 Leírás A kaposvári agráregyetem új épületegyüttese két, egymással összekapcsolt ötszintes házból áll: egy magasabb, henger formájú oktatási tömbből és egy korábban emelt, gyökeresen átépített hasáb alakú szárnyból. A különösen gazdag textúrát hordozó téglahomlokzatok az épületeket szervező tengelyeknél mintegy felhasadnak, élben végződő üvegfalak törik át testüket....

Leírás […] Az 1987-ben épült szimmetrikus étkező a vízszintesen egymásra takaró lécezéssel egyszerűbb képet mutat, és alacsonyabb is. Ismét egy madárarc rajzolódik ki a keret és deszkázat lehető legegyszerűbb konstrukciójából.  A ház – mint tagolt alagúttér egy központi kereszttengellyel, – négy irányból megközelíthető. Szintén szimmetrikus az...

Ekler Dezső 1986-1990 között dolgozott a Makona Tervező Irodában. Ebben az időszakban tervezte a nagykállói szabadidőközpontot, amely pályafutásának fontos állomása, s amelyet az olasz építészeti sajtó nagy része eddig nem méltatott figyelemre. A mediterrán építészet, amely leginkább Olaszországban tartja magát, és amely módszerében-nyelvében soha nem...