13 máj Általános iskola, Pécel, 2002
Az iskola a város központjában található. Valójában nincs utcai képe az új létesítménynek, el van dugva egy 19. századi kúria, és a II. világháború előtt épült egyházi iskola mögé. A legfontosabb és meghatározó szomszéd a barokk kori műemlék, a Ráday család kastélya. Az iskola kompozíciós egységet képez a kastéllyal. Emeletes könyvtári-tanári szárnya a kastély középrizalitjának a közös udvarok megtükrözött párja. Hosszanti szárnyai a kastély szárnyait folytatják. A sárga épületnyúlványok kiszaladnak a lejtőre, s elemelkednek a földről. Alattuk át lehet sétálni, mint egy híd alatt. A kert, amely az egyházi iskola leválasztása után csonkán megmaradt, így egyben látható és használható.
Az iskola belső tereinek színezése a hét emberi csakra hagyományos színeit idézi. A főbejárattól indul a vörös padló, amely az első, az úgynevezett gyökér-csakra színét hordozza. Mint vörös fonál fut végig az épületen, s az osztálytermekhez vezeti a nebulókat. A második csakra színe a narancs, itt az étkező színe. A köldök-csakra sárga színét a dél felé nyíló műhelytermek kapták. És így tovább: az épület szívében az aula minden felülete a szív-csakra zöldjét érdemelte, ez nyugtatóan hat a gyerekekre. A kommunikációért felelős ötödik csakra, a torok-csakra kékjét a hátsó lépcsőház kapta az úgynevezett nyak-tagban, amely külön bejáratot is rejt, és a régi épülettel teremt kapcsolatot. A korona-csakra ibolya színét és fehérjét a legfelsőbb osztályok és a művészeti termek kapták, az épület kert fölé nyúló konzolos végében.
Az épület a mai standard szerkezetekkel épült, monolit vasbeton pillérekkel, tartófalakkal és födémekkel, kitöltő hőszigetelő blokk külső falazatokkal. Különös körültekintést igényelt a vasbeton szerkezetek tervezőitől és kivitelezőitől a tantermi szárny kétszintes konzolban végződő hídszerkezete. Szegezett fatartókkal épült az aula változó fesztávú fedése. A tetőket fémlemez vagy hódfarkú cserép fedi, a falakon vékonyvakolatos hőszigetelés, ragasztott téglaburkolat és korcolt fémlemezes borítás látható.
Ekler Dezső DLA
Tervező: Ekler Dezső
Építész: Boczkó Ákos, Szcuka Attila, Szögi István
Szerkezettervező: Horváth Sándor, Schreiber Gábor – Pataky és Horváth Kft.
Statika: Klopka Zoltán
Gépészet: Parsch László – Parsch és Társa Kft.
Elektromos tervező: Nyári Ilona – Libella 21 Bt.
Kertészet: Páll Attila – Bojza Bt.
Kritika
A “Titanik”
Építészet a hátsó udvarban? Ha Pécel nem lenne ilyen dimbes-dombos, a messziről jött ember talán meg sem találná az új iskolát, de mivel dimbes-dombos, már messziről és a régi épületek közé zárva is feltűnik. Persze, hogy feltűnik, hiszen nem csak kimagaslik, de ki is virít onnan a friss cserepek vörösével és az előrugaszkodó szárnyak sárgájával – minden ez tehát, de még első látásra sem hátsó udvari építészet.
És ezért biztos vagyok, hogy nem is tetszik itt minden szülőnek. Sok helyről ismerjük a helyi iparosokkal megbuherált bővítményeket, hol a környezet szürkeségéhez, hol annak újgazdag harsányságához öntudatlanul is alkalmazkodó, új középületeket, amelyek olykor merésznek tűnő rátétekkel vagy ácsolatdíszekkel próbálják ellensúlyozni a belső innováció hiányát – vagy még azzal sem.
Túl monumentális tehát ez az iskolaépület, túl színes, túl más és szabálytalan ahhoz, hogy csak úgy át lehessen nézni rajta. Nem lehet csupán a hasznos négyzetméterekkel mérni, praktikus újdonságán túl provokál is, mert állást kell foglalni, vitatkozni róla esetleg másokkal, és valahogy beilleszteni abba a csendes, kissé mindig inkább lemondó képbe, ami az agglomerációs településeket jellemzi – és akkor kiderül, nem fér bele, azt a régi, tulajdonképpen falusias képet szétfeszíti.
Pedig a tervező, Ekler Dezső a több mint tíz éve várossá nyilvánított Pécel másik nevezetességével hozta szinte direkt kapcsolatba – az iskola mögött-fölött álló Ráday-kastéllyal. Van, akinek Jancsó Szegénylegények című filmje juthat Ráday Gedeonról eszébe, a betyárokat kíméletlenül bedaráló kormánybiztos, másoknak az innen a pesti Ráday utcába került híres református könyvtár, a pécelieknek meg a kastély, amiben valaha kórház volt, és amit most szívósan, apránként nyernek vissza az enyészettől. Ennek valahai kertjébe került egykor az elemi iskola, ami visszakerült az egyházhoz – tipikus alaphelyzete ez ma egy új iskolaépület felemelkedésének. Maradék hely kínálkozott tehát, és csak körbe kell járni, hogy kiderüljön, Ekler a kastély szárnyainak és melléképületeinek (és köztük igen, a híres márványos istállónak) meghosszabbításaként alakította ki ezt a szabálytalan alaprajzot.
Szabálytalan, és nem tolakodó ez a kapcsolat – vegye észre, aki nagyon akarja -, de ez az iskola mégiscsak a gyerekekről szól. Arról, hogy hagynak-e nekik elég helyet az udvaron rohangálni, jut-e elég fény a folyosókra, le tudnak-e ülni az aulában. Aki belép ebbe az iskolába, rögtön érzi, hogy nem porosz tudáskaszárnya, hanem izgi hely változatosságokkal és számos olyan apró zuggal, amit csak szeretni lehet. A messziről jött felfedezhet számos, itt is továbbélő ekleri formát, valóságos és képzeletbeli kubusok csúsznak egymásba, csakraszínek adják a teremszétosztás belső logikáját, de mindez mellékes lesz, mert az épületnek saját világa van, és idővel ez lényegít át mindent. A tágas és nagyvonalú aula is csak először látszik szólni egy mai, szabadabb iskola direkt követelményeiről, mert a formák aztán külön életet kezdenek élni: a zöldessárga derengés, a rámpa és a folyosók imponáló hajlékonysága, az olykor hajóbelsőt idéző oszlopok és átvilágítók. Lábmagasságban persze itt sem jutott már koszállóan burkolni a falakat, de az ilyesmi is csak ott tűnik fel, ahol más nem. Az igazi birtokbavétel gesztusával a Szemerének van már ragadványneve, és a fentiek alapján érthető, miért egy hajóé.
A folyosókon nagy a tágasság, de nemcsak derűs és világos minden, hanem különös lendületet is kölcsönöz a belső térnek. Az emeleti, fával burkolt csapott féltető szinte lebeg, a két, karakterében teljesen különböző lépcső pedig olyan egyedi térélménnyel és plasztikai megoldásokkal ajándékoz meg (belsőépítész Plechtovics Vilmos), mintha azt akarná sugallni, hogy talán itt zajlanak a fontosabb események, és nem az osztálytermekben.
Torma Tamás: A „Titanik”, Népszabadság, 2008. március 14. p. 9.
A Sokszögletű Kerek Erdőben
A 21. század építészetelméleti munkáiból vagy hiányzik a funkció fogalma, vagy mint a múlt, a túlhaladott modernizmus elemét tárgyalják. A funkció helyét átvette a program, amely a projekt követelményeit és annak az építész általi értelmezését egyaránt tartalmazza, így a mű elméleti rétegéhez tartozva a lehetséges megoldások sokaságából választást. A program az építészeti autonómia, de legalábbis az építészeti gondolat terepe. Másrészt az épület mindig valahova kerül, adott épített, földrajzi és kulturális környezetbe, ami a mű kontextusát, egyben kötöttségét adja, miközben ugyancsak inspirálója lehet a koncepciónak. Színezi a képet a program és a kontextus kapcsolata: egyik vagy másik uralkodóvá válása, a kettő összehangolt, semleges, vagy épp ellentmondásos viszonya. Mind a programból, mind a kontextusból lehet egységes építészeti koncepciót kibontani, amelyből aztán megszületik a tézis-épület az építészeti elemzések ideális alapanyaga. Ekler Dezső péceli iskolája nem tézis-épület, megértése sem egyszerű, miközben az izgalmas összkép kíváncsivá tesz.
Elsőre úgy tűnik, a péceli iskola esetében a kontextusnak volt meghatározó szerepe, a tervező számos épített és természeti elemhez kellett alkalmazkodjon. A helyszín egy északi lejtő, ahol a telekből már szinte minden irányból kihasítottak egy darabot. ami az így képződött sok-sok töréstől és szöglettől leginkább egy kicsipkézett papírdarabhoz hasonlít. A főútvonal felőli oldalon ott van az egyházi iskola és a volt Prónay kúria. az iskola megközelítéséhez csak egy keskeny sáv maradt, mert a fölső, hosszabb szabad telekhatár egy földút mentén húzódik. Ráadásul a kert mélyén álló korábbi kis iskolát sem lehetett elbontani. Az új épület két végpontját így a régi iskola és a kúria jelöli ki, az épülettest közéjük feszül, két különböző módon integrálva a régit az újba. A régi iskola egy szinttel megemelt tömbje a lépcsőt magában foglaló nyaktaggal kapcsolódik az új szárnyhoz, ahol a téglaburkolatú szögletes testre egy téglaburkolatú kúptest válaszol. A kúria épületére – ennek funkciója továbbra is független az iskolától – az új épület az egyik oldalon rátapad, míg a másik homlokzatán átveszi, az iskolai étterem ablakformáiban folytatja annak íves nyílássorát. A két rögzítési pont között az épület a dinamika számos elemével él. A szögben törő falak rávezetnek a bejáratra, de utat engednek a belső, finoman zárt udvar felé, ahonnan a konzolos tantermi szárny alatt a tekintet továbbfut a parkig. A terasz réteges lépcsősora a terep ejtését hangsúlyozza. Mint ahogyan a lejtőre merőleges épületszárnyak végének kifelé dőlő falai, élénk színezése, vagy a konzolos rész oldalában futó rámpa homlokzaton megjelenő vonala is. A két lendületes szárny között-mellett két nyugodt, szürke fémburkolatú szimmetrikus kialakítású homlokzat, épp ennyi kell ahhoz, hogy úgy érezzük, biztosan nem indul meg felénk a ház.
A környezeti adottságokhoz való alkalmazkodáson túl a kontextus tágabb értelmezéséből ered az építészeti koncepció egy fontos eleme is: a fizikai és szellemi kapcsolat meg fogalmazása az iskola és a dombon fölötte álló műemlék, a 18. századi Ráday-kastély között Az iskola hosszanti épület szárnyai tömegükben és irányukban a kastély oldalszárnyait folytatják, a könyvtári-tanári szárny a kastély középrizalitjának megtükrözése. A maketten jól kimutatható kapcsolat azonban a helyszínen alig érzékelhető. A két épület közötti földúton járva a kastélyt magas kerítés zárja el a tekintet elől, az iskola parkolója és gazdasági bejárata néz erre. Igaz, a város tervei szerint a kastély lelkét majd kitisztítják, a parkot rendbehozzák, megnyitják a sétálók számára, és a leburkolt úton nem engednek átmenő forgalmat. Addig pedig érzékelhető kapcsolatnak marad az emeleti könyvtárterem, ahonnan egyenesen a kastélyra látni. Kínálkozik az alkalom, hogy a betérő diákoknak elmondja a tanár, milyen is volt egykor az élet a Ráday-kastélyban, a „péceli parnasszuson”.
Az általános iskola, mint program, a helytől függetlenül is számos értelmezési lehetőséget kínál az építésznek: a külső megjelenés szigorán vagy dinamikáján túl a belsőterek elrendezése, viszonya, megformálása segítheti, vagy épp gátolhatja a bennük zajló eseményeket. A péceli iskolának vannak fegyelmezett és vannak kötetlen terei is. A szabályos tantermek rendben sorakoznak a hosszú szárnyban, de a szaktantermek már különböznek, más a formájuk, faluk, ablakuk, más a karakterük. Az óraközi szünetek, a találkozások terei, a folyosók, a lépcsők, rámpák és az aula nyitottak és tágasak. Egyedül a tanári szárnyban van középfolyosó, arra biztos, hogy csak határozott céllal mennek a gyerekek. Az akadálymentesítés követelményéből született rámpa az aulában és az egész épületben is meghatározó szerepet kap, kijelöli a központot és a fő mozgásirányokat, miközben bárhol meg lehet rajta állni, körülnézni. letekinteni Az épületbe lépve első impressziónk, hogy minden színes. a hét emberi csakra színei a tervezői koncepció szerint következetesen vonulnak végig a tereken. Az aula felületeire a szív-csakra nyugtató hatású zöldje került, a főbejárattól induló padló vörös színe a gyökér-csakrát idézi, és így tovább. A könyvtár-tanári tömbjébe bele lehet látni egy koponyát, az aula külső homlokzatába pedig egy tekintetet. Az épület számos elemében, részletében megvan a lehetőség, hogy valamit belelássunk, de a formákat, utalásokat mindenkinek magának kell felfedeznie, az asszociációk terepe szabad. Az iskola igazgatója például azt mesélte, hogy a lejtőre merőleges középső szárny tulajdonképpen egy hajó, amelynek a végében van a parancsnoki fülke. A parancsnoki fülke amúgy a földrajz szaktanterem, és az igazgató földrajz szakos. Igaz, így a hajó a hegynek fölfele megy, de az épület szerethetősége szempontjából ez lényegtelen. A tanárok a hosszabb, konzolos épületrészt lebegő szárnyként emlegetik, de néha ez is hajának tűnik a számukra Hajó, cápa vagy hernyó, szabadon választható. Kicsit eltávolodva az épülettől a ferde vonalak, a színes, piros, kék és sárga falak, a kisebb-nagyobb ablakok, a hol oromzatos, hol ereszes magastetős ház képe leginkább egy gyerekrajzra emlékeztet. Az egészben van valami meseszerű, és mégis valóságos. A királylány valószínűleg nem itt, hanem a kastélyban lakik, és bár a tanári ablakából ottjártamkor Micimackó nézett ki, ez mégsem a Százholdas Pagony. Sokkal inkább Mikkamakka, Vacskamati és Dömdödöm világa. Megérthető, de inkább érezhető ez a ház itt, a Sokszögletű Kerek Erdőben.
Simon Mariann, Turányi Gábor: A Sokszögletű Kerek Erdőben – Szemere Pál Általános Iskola, Pécel, Magyar Építőművészet, 2008/1, pp. 20-24.
Először a terveket láttam, aztán a fényképeket nézegettem, majd magát a házat lestem. Végül mindig a valóságban dől el minden, ott derül ki az igazság. Bár a tervek is izgalmasak voltak, a fényképek behízelgők, a valóság ezeknél jóval több: meggyőző. A ház első igazsága a rejtőzködésében rejtik. A Fő utcáról nem látunk mást, mint egy régi, közönséges házat, amely mögött fölsejlik az ÚJ iskola. A kastély felől hangsúlyosabb a kép, mely a kastéllyal való értelmes összefüggést szuggerálja. A morfológiai helyzetnek megfelelően, a kastély felőli lejtőt a hátsó udvar fogadja magába. Úgy, ahogy ezt vidéken szokás. Vernakuláris építészet? Vagy urbánus? Úgy tűnik, hogy jelen esetben sincs sok értelme a kategóriáknak, a skatulyáknak. De vissza a Főutcára! Innen – egy kapun keresztül – belépve, az iskolaudvar szűkösen barátságos. Tovább haladva az udvar tágul, levegőssé válik, aztán jobbra somfordálva máris a főbejáratra vesszük az irányt. Az enyhe rámpán közelítve, az érdeklődő építész-látogató korrekt részletezettségű épületszerkezeti megoldások mellett halad el. A főbejárat méltóságot és szerénységet sugall. Belépünk az aulába. Dinamizmus, könnyedség, nagyvonalúság, lüktetés fogad bennünket. A pulzáló térségben szabad rohangászni, zajongani, zsibongani. Mindezt szabad az udvaron is, pedig az szűkös. De a ház több helyen fölemelkedik, hogy csökkenjen a szűkösség, növekedjen a hely és a tér. A ház hasa alatt fogócskázni, dumálni lehet. A ház hasát egy óriási konzol képezi. Hatalmas faltartó mögé helyezett előadóterem és a reá lógatott rajzterem. Jól leolvasható statikai modell, amely legalább annyira személyes, mint amennyire mérnöki. Persze, személyes, hiszen Ekler Dezső a tervező, akinek munkásságába jól illeszkedik ez a munka. Fölfedezhető benne Disznókő éppúgy, mint saját háza, vagy akár Alessi csészéje…
Simon Mariann, Turányi Gábor: A Sokszögletű Kerek Erdőben – Szemere Pál Általános Iskola, Pécel, Magyar Építőművészet, 2008/1, p. 23.
Sorry, the comment form is closed at this time.