— Ekler Építész Kft.

Szociális Blokk, Népművészeti Tábor, Nagykálló, 2009

Szociális Blokk, Népművészeti Tábor, Nagykálló, 2009

 

Leírás


 Az új fejlesztésekre a ’80-as évek végén létesült nyári tábor bővítéseként kerül sor. A Népművészeti Tábor régi épületeit Ekler Dezső tervezte, és sokfelé kaptak publicitást akkoriban. Most új recepció-épület, egy foglalkoztató és egy fürdő építésére kerülne sor. A helyi önkormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy az új épületek is a régieket tervező építész kézjegyét viseljék magukon, s ezt a tervező úgy értelmezte, hogy az aláírását nagyította fel épület méretűvé.

Nagykálló Magyarország északkeleti részén fekszik. A város melletti kulturális tábor a népi hagyományokat életben tartó csoportoknak ad otthont. Nyaranta gyermekek és fiatalok ősi táncokat, dalokat és olyan mesterségeket tanulnak itt, a szövéstől, a fazekasságon, a fafaragáson, a kosárfonáson át, a bőrműves- és a kovácsmesterségig. A fontosabb meglévő közösségi épületek: a tánccsűr 1986-ból, az étkező és a fürdő 1987-ből, a kilátótorony és a fogadóépület pedig 1989-es tervezés.

Az új recepció épületben fogadják majd a táborozókat, itt kapják meg az alapszolgáltatásokat a kölcsönzéstől az orvosi ellátásig. A foglalkoztatóban kézműves foglalkozások zajlanak majd. Ez a két épület fából épül, akác-oszlopokkal és impregnált vörösfenyő borítással.

Az új fürdőépület impregnált fűzfavessző fonattal lesz kerítve és előrozsdásított kazánlemezből készül a tartóváza és a fedése. Bejárati udvarai a fő megközelítési irányokra nyílnak. A wc-ken, mosdókon és zuhanyozókon kívül mosómedencék is találhatók lesznek majd az előterekben. Az épület autonóm házként, energiatakarékos módon működik majd. Az öblítővizet nagyrészt a tetőn gyűjtött esővíz biztosítaná, a használati vizet a zuhanyokhoz, mosdókhoz, mosáshoz pedig a tetőn elhelyezett csőkígyókkal nyert naphő fűtené, amelynek melegvizét az épület alépítményében kialakított négy melegvíztároló gyűjti majd össze.


tervezés éve: 2009-2012

megbízó: Nagykálló Város Önkormányzata

építész: Ekler Dezső

építész munkatársak: Győri Balázs, Koncz Árpád, Berki Bálint

statika: E&H Kft.

épületgépészet:. Opti-Team Bt.

elektromos: Libella 21 Bt.

tűzvédelem: MébArt Bt.

teljes nettó alapterület: 949 m2
fürdőépület: 377 m2
fogadóépület: 294 m2
foglalkoztató: 278 m2

beépített terület: 1.411 m2

fürdőépület: 465 m2
fogadóépület: 414m2
foglalkoztató: 532 m2

 

Videó


 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.