— Ekler Építész Kft.

E-Ház, Budakalász, 1993

E-Ház, Budakalász, 1993


Leírás


 A ház Budakalász erdős részén bújik meg, a Duna partján. Szabálytalan formájú saroktelekre épült, kétszintes, egyenként 98 m2 alapterülettel. Szerkezeti formáiban szimbolikus utalás ismerhető fel a folyóra és a táj hegyes-völgyes jellegére. A ház egy hajó ovális sziluettjével emelkedik ki a földből, durva nyerstégla falakkal, és a hegyvidékre jellemző tető koronázza. Terasza a folyóra és az erdőre nyílik.

Néhány ablakán ferde és hajlított vonalak keverednek, a ház egészének formálásából következően. Ugyanígy a belső válaszfalak egy része is függőleges helyett ferdén végződik.

A belső térben a fa az uralkodó anyag. Vakolt, festett téglafalak, néhány sarkon kő jelenik meg. A padlók, mennyezetek, lépcsők, néhány bútordarab – mint például az az ovális asztal, amely a konyhát az étkezőhöz kapcsolja – mind fából készültek. Több más alkalmazott anyaggal együtt a 20. század elejéről származó, újrahasznosított öntöttvas korlátelem is kontrasztot képez a fa dominanciájával

Francisco Asensio Cerver: Houses of the world, Cologne, 2000. Könemann Verlagsgesellschaft mbH, Ekler House, pp. 938-943.

 

A ház a Dunaparton áll, a fák között, amelyek olyan sűrűn veszik körül, hogy idő kell hozzá, míg összeáll a kép: nemcsak a folyón csorog le egy-egy hajó, oldalról maga a ház is hajónak látszik, hosszú, hangsúlyozottan horizontális tetősíkjával, kerek ablakaival, fából épült, parancsnoki hidat idéző balkonjával. […]
Ahogyan a táj elemei, olyan szervesen épülnek egységgé – falakká, terekké – az épület anyagai is. Az organikus építészet szabályai szerint, mondanánk, hiszen Ekler Dezső, ennek az építészetnek a képviselőjeként vált ismertté itthon, és szerzett elismerés külföldön. Az organikus építészetnek viszont éppen az a lényege, hogy nincsenek szabályai, olyan szellemi értékek kutatásán alapul, amelyek túlmutatnak az élet mindennapi, gyakorlati vonatkozásain, a lét alapkérdéseire keresnek választ.  […]
A ház úgy nőtt, alakult, ahogyan a már meglévő, vagy közben érkező, barátoktól kapott, talált, erre szakosodott vállalkozóktól megvett bontott anyagok esztétikai, érzelmi töltése, s persze lakóinak – az építész, felesége, Madarász Ildikó iparművész és három gyermekük – igénye diktálta.
Eltűnésre, megsemmisülésre ítélt értékek épültek be Ekler Dezső házába, s ezzel nemcsak a múlt él tovább a falakban, terekben, de a városépítés, a közösségszerveződés, a hittel és tudással végzett munka nemes tradíciói is. Természetes anyagok, évszázados építőgyakorlat során kikristályosodott formák, amelyek között egykor a hétköznapok és ünnepek is a természet örök törvényei szerint szerveződtek.
A ház faszerkezete, a félbevágott vörösfenyő gerendák, amelyek jelenléte erős hangsúlyt kapott a balkon kiképzésénél, az Északi Kárpátokból érkeztek és a 19. század közepe óta egy pesti bérház tetőszerkezetét alkották. Nem csupán a házat körülvevő fák fotmáival folytatnak párbeszédet a gerendák, de magával a folyóval is, a kert végében, hiszen tutajként érkeztek a hegyek közül. Talán éppen akkoriban, amikor azokat a vörös márvány konzolokat faragták derék sváb, magyar vagy szlovák mesterek, amelyek szintén bérházakba épültek be, függőfolyosók konzoljaikén, és amelyek ma a bejárati ajtó előtti lépcsőket alkotják. A klasszicista Pest emlékei ezek, miként azok a márványlapok, amelyek valamikor a bérpaloták tágas lépcsőfordulóit díszítették: most a terasz padlójául szolgálnak. Vagy az öntöttvas korlát, amely egy másik függőfolyosóról elbontva talán a sittre került volna, de az emeleten megtalálta a helyét. Anyagok, formák adják egymásnak a szót, a bejárati ajtó vertikális formáinak és az emeletre vezető lépcsősor erővonalainak találkozásánál is.
Kitüntetett ponton található a kandalló: felső része egy századfordulós budai polgárházból, csempéinek egy része egy a pécsi Zsolnay-gyárból érkezett, alsó része egy parasztházból való cserépkályha darabja volt. A téglák pedig, amelyeknek a jelenléte a legszembetűnőbb, mintegy meghatározzák az épület keltette alaphangot, nos, a téglák származhattak Buda , Pest vagy épp Óbudabármelyik téglagyárából. Ezek az időtálló elemek tették életképessé az építészetet alapsejtjeiben, hiszen már a színük, összeütve a hangjuk is jelzi – olyan minőségűek, hogy bátran rájuk üthették a készítők a gyár bélyegét. A vakolatlanul hagyott téglafalak együttese, a téglasorok ritmusa, faktúrája, az apró egyenetlenségek, az egyes téglák eltérő árnyalatai, a fúgák különböző szélessége, mélysége adta sajátos fény-árnyékhatás, tónusváltozás határozza meg elsősorban a látványt, a falak között élők közérzetét. S persze túlmutat önmagán, hiszen a nyers tégla – olasz városokban, a hámlóm vakolatú Velencében látni ezt igazán – különösen szuggesztív módon idézi meg a természet és az emberi kultúra kapcsolatát, azt az örök körforgást, amelynek egyaránt része az az idősík, amelyben egy-egy ház felépült, az, amelyen elhelyezkedve szemléljük, s a két időpont közötti, természeti változásokban, történelmi fordulatokban végtelenül gazdag időtartam. A nyers téglafal a még épülő vagy már romló épületek jellemzője, az élet, a történés szimbóluma, ha úgy tetszik, a kő és a fa mellett az organikus építészet legalapvetőbb, legtermészetesebb anyaga. […]
Élhető, lakható, gazdaságosan működtethető a ház. Hogy ez így van, abban olyan megoldások játsszák a szerepet, amelyek a külső szemlélő számára olykor észre sem vehetők. Mint például az a szigetelési megoldás, hogy a külső falak burkát képező nyers téglák mögött újabb, jól szigetelő téglasor helyezkedik el. Ennek köszönhetően takarékos módon, az épület közepén elhelyezkedő kandallóval fűthetőek az alsó szint helyiségei. Ami sok helyen csak dísz, státuszszimbólum, a kandalló, itt a tűz helye a szó szoros és átvitt, jelképes értelmében: az otthon, a család, az élet központjává vált. A falakban a szellőzést szolgáló alagutak futnak: a konyhát és a lépcsőházat elválasztó falban például ököl nagyságú, négyzet alakú nyílásokat hagytak, amelyeken keresztül, ha kinyitják a külső falon lévő ajtócskát, a konyhai szagelszívás kitűnően megoldható. Tervezhető-e pontosan egy-egy ilyen megoldás, vagy valóban spontán módon, a tervezői intuíciónak köszönhetően alakul az építés folyamán? Tény, hogy hat évvel elkészülte után a ház nem mutat hibát, hiányosságokat, amelyek miatt itt vagy ott változtatni kellene rajta. Elkészült, él, működik, lakói, tervezője kedvére.
Darabka teljesség a darabjaira töredező világban? Modell, amely, mint annyi más, szép építészeti álom örökre modell marad? A tradíció fonalát egyetlen kardcsapással el lehetett ugyan metszeni, újrafonásához azonban idő, türelem és persze sok-sok alázatosan elvégzett munka, az igazi értékeket fölfejtő, egymás felé fordított figyelem szükséges.
Mégsem magányos hajó, Noé bárkája, vagy éppen barbárok ostromolta őrtorony ez az Ekler Dezső-féle ház, ott a limeszen. Ott, ahol a Duna és a patak, a hegyek és a víz, a természet és a betonrengeteg, a lakótelep és a falu, az egymás mellé sodródott embertömeg és az értelmes célokra szövetkezett közösség terei találkoznak egymással.
P. Szabó Ernő: A ház maga az ember… Dimenzió 2000/2 pp. 48-51.
Tervező: Ekler Dezső
Építész munkatárs: Csendes Mónika, Rabb Péter

Kritika

Családi ház, Budakalász, 1993

A Duna-parti családi ház nagyrészt bontott, használt anyagból épült. Zárt, ellipszis alakú, bárkát formázó alaprajza szimbolikus jelentőségű, és követi a telek adottságait is. Részletformáit a tervező az építés során alakította ki sok improvizált, gondosan megoldott részlettel. A ház homlokzata nyers használt tégla és másodlagosan felhasznált terméskő. A korunkban Frank O. Gehry által elindított “amit talált” (as found) mozgalom lecsapódása ez, de itt nincs szó kollázsról. Az egyes rétegek – a népi építészet, a mesevilág, a késő Plecnik – organikus egységgé forr össze. A külső beszédes rusztikusságával ellentétben a belsőt a sima fehér falak jellemzik. A korszak egyik legérdekesebb épülete.

Lampel Miklós kritikája a Kortárs magyar építőművészeti kalauz c. könyvben. Budapest, 2001. Vertigo, p. 157.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.