— Ekler Építész Kft.

Az ember és Háza

Az ember és Háza

Lipp Tamás Szikora Katalin interjúja

a Népszabadság, Hétvége 1999. május 15-i számában jelent meg

Mottó: “Néhány százezer évvel ezelőtt csak
állatok és növények voltak a világon, ember
nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól
működött, még jobban, mint az emberrel
együtt. A nagy veszély abban rejlik, hogy ha
fajunk kipusztítja magát, sok más élőlényt is
magával ránt, és ez már erkölcstelen!”
(Konrad Lorenz)

Ekler Dezső Ybl-díjas építész, az organikus építészeti iskola meghatározó egyénisége, egyik írásában Leonardo da Vincit idézi: “Az ember egy világ kicsiben, tartják a régiek. Az Ember, mint Isten képmása, a Világmindenség harmóniáit testesíti meg, ily módon a mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti összhang szimbóluma.” Ám ez az összhang már régen megbomlott, vallja az építész.

A Konrad Lorenz-i pusztulásvízió a kollektív felelőtlenség tényéből indul ki – mondta beszélgetésünk elején Ekler Dezső. – Nekünk arról érdemes gondolkodnunk, hogyan is alakulhatott ez ki. Amikor 1983 táján az Egyesült Államokban jártam ösztöndíjasként, az egyik legmegrázóbb élményem az volt, hogy az amerikai demokráciában a rendszer mibenlétéért senki sem felelős és senki nem is tehető felelőssé. Egy ilyen csöndes országból, mint az akkori kádári Magyarország, Amerikába érkezve elementárisan hatott rám az a túlpörgetett fogyasztói őrület, amelyet a mindenütt surrogó légkondicionálók, a végtelen utazásra csábító ötpályás autóutak, az állandó repülés, a sebesen emelkedő és zuhanó liftek árasztottak. Világosan érzékelhető volt, hogy egy amerikai tízszer annyi energiát fogyasztott, mint egy közép-európai ember akkor. Rendes alkoholista szociológus barátom, akivel mindig ketten ültünk hátul a gépen, mert mi voltunk a bagósok, egy hónapig hallgatta méltatlankodásaimat, majd azt mondta: nézz ide öcsi, nálunk az egészért való felelősség kérdését fölvetni sem illik, nem hogy erről gondolkodni. Valóban, utoljára a tradicionális társadalmakban volt egyértelmű a felelősség, mára a haszonszerzés leszoktatta az úgynevezett kritikai értelmiséget arról, hogy a jövőre tekintve kérdezősködjék. Minél fejlettebb és minél jobban intézményesült ez az úgynevezett modern társadalom, annál személytelenebb és elfogadott módon felelőtlenebb.

Az életünket könnyítő találmányok, a technikai felfedezések kolhatók-e azért, hogy a tradicionális kapcsolatokat ma már elektronikus úton élik az emberek?

Valóban az elszemélytelenedés kulcspontja a technika. De talán pontosabb totális bürokratizálódást mondani. Húsz évvel ezelőtt egy nagy havazás után minden faluban ment tovább az élet. Mert volt pék, bábaasszony, tanító. Most, ha leesik a hó, megáll az élet, katonai helikopter hozza a kenyeret, naszádok mentik a szülő asszonyt a megyei kórházba, bürokratikus apparátusok gondoskodnak a mindennapi életről. Egy ilyen normális tél, mint az idei volt, világosan megmutatta, hogy a logisztikai szabályozás hogyan darálja be a civil társadalmat. Az elszemélytelenedés ördögi találmány, mert amire a modern emberi kultúra elvileg épült, amire oly büszkék voltunk: az individuum ereje, a személyiség csodája, valójában már nem érvényesül, sőt éppen ellenkezőleg: bábok, bábuk vagyunk csupán.

Minden bajunk forrása a logisztika?

A logisztika az angol logistics szóból ered, azt jelenti: hadtáp. A logisztika a lehető legracionálisabb ellátmányozás elvét követi, és hovatovább minden társadalmi feladatot magába olvaszt. Ez alakítja civilizációnkat. A modern társadalom: logisztikai társadalom, tehát hadtáp társadalom, háborús társadalom.

Akkor talán éppen a legjobb helyen, egy építészirodában kérdezzük: hol lehetne a leglátványosabba tiltakozás, az ellenszegülés, hanem az építészetben?

Hagyományos értelemben építészetről már régen nincsen szó. Ami van, az antitézise az építészetnek. A logisztikai építészet: barakképítészet, ideiglenes lerakatok, felvonulási utak építészete.

Jól gondoljuk, hogy az emberi ház, miközben összeköt a természettel, el is választ tőle? Ütközőpont, fal az ember és a természet között?

Nem, a ház maga az ember. Ezzel azt akarom mondani, hogy a ház civilizációfüggő. Goethe azért mondta, hogy az építészet megdermedt zene, mert csak hangoltság szerint működik. Nem zene, hiszen az a hatalmába kerít, katartikusan formál. Az építészet viszont csak rituálisan működik, vagyis az a fontos, hogy miként használom. Miként élek benne. A ház nemcsak az ember és a természet kapcsolatát jelzi, hanem az ember viszonyát önmagával is. A mai épületek riasztóberendezései, kamerái, izomagyú őrzői pontosan érzékeltetik, hogy a ház lakója hogyan viszonyul önmagához. Csak úgy képes bemenni a saját otthona kapuján, ha tudja, egy testőr védi – valószínűleg önmagától. Nehogy rossz gondolatai támadjanak. Nehogy valami rosszat kövessen el, például hagyja, hogy betörjenek hozzá. Ezért a kapu sarkából egy kamerával figyelteti – saját magát. A szeme időnként a képernyőre téved: vajon rendesen viselkedik-e? Régen, ha az ember elment egy templom előtt, keresztet vetett, a templomban csöndesen viselkedett, s a gyóntatószék előtt három méterrel megállt. Ma az emberek a bankban viselkednek ugyanilyen áhítatosan, csöndben, a kassza előtt három méterrel alázatosan állnak meg és bűnbánóak a kasszában ülő “pappal” szemben. A bankok a pénz, a mai civilizáció templomai. Mert a ház: az ember.

Az ön előadásában ez az ördögi gépezet olajozottan működik. Nem hullhat bele egyetlen porszem sem? Nem állíthatja meg a jövőt tervező építész sem?

Az építész személye is jelentéktelenné válik, csupán egy a technokraták közül, akik a rendszert olajozzák. Talán észrevették már: nem akarok az építészetről beszélni. Ehhez a megbolondult világhoz inkább csak metaforikusan tudok közelíteni. Ám legyen, nézzük meg a magyar falvakban 10-15 éve épült házakat! Rossz helyen épülnek. Túlságosan kicsi telken. Feleslegesen vágják ki a fákat. Nem ültetnek új fákat. Túlságosan nagy házakat építenek. Gyakran a legrosszabb anyagokból építkeznek. Kényelmetlen házakat építenek. Rosszul tájolják őket. A gyerekekre nincs idejük, mert házat építenek. Ha felépül és nem halnak bele, a gyerekeket reggel autóba rakják, s este kiveszik az autóból. És így tovább.

Miért épülnek ma a családi házak az ősi tapasztalat, tudás ellenében?

Nincs már ősi tudás, tapasztalat. Régen a faluban mindenki tudta, hogy bizonyos területekre miért nem szabad házat építeni. Oda, ahol a vízerek vannak, ahol az állat is megbetegszik. Ma viszont városi tervezdében készülnek a telekosztási tervek, és százával odaköltöztetnek családokat, ahová nem szabadna házat építeni. Amikor a ’80-as években tömegesen kezdtek el építkezni új generációk, tradíció, tudás nélkül építkeztek. És a reklámok beletuszkolták az agyukba, hogy az a jó, ami korszerű. Akkor én kezdjem el magyarázni, hogy a vályog, meg a bioépítészet, a régi tégla, meg a vakolat, a faablak miért volt jó? Azt kapom, hogy ez konzervatív álláspont. Hiszen a logisztikai rendszer fogvasztókat, tömegkatonákat igényel, s azokat is nevel. A gyerekeknek számítógépes programokat gyárt, hogy ezzel csupán a számítógép kezelésére alkalmas alanyokat tenyésszen ki.

Hogy ne az összefüggéseket keresse a gyerek, hanem ájuljon el az információhalmaztól?

A mai világ kizárólag a technokratikus készségeket preferálja. Nézzük végig a HVG álláshirdetéseit: fiatalnak kell lenni, nemdohányzónak, lehetőleg felsőfokú, sőt annál jobb angol nyelvtudással. És mindenekfelett szeretni kell azt a céget, amelyikhez be akarunk jutni, és már akkor, amikor még azt sem tudjuk, hogy a cég a világon van. A jelentkezőnek a janicsár, a diverzáns, a kém, a kommandós jellegzetes készségeivel kell rendelkeznie: minden moralitás elvetendő, vagy legalább is álcázandó, mindenféle közösséghez kötődés leplezendő, vagy lehetőleg kerülendő, nemzeti, etnikai elfogultságok törlendők a magasabb szellemi irányultság titkolandó, az irodalmi jártasság nem számít, a zenei hallás mellékes. Hogy megint amerikai szociológus barátomat idézzem: az egészre való rákérdezés kerülendő.

Ezt feleli majd kisfiának is, ha az egyszer felnő és visszakérdez?

Ezzel megfogtak. Megpróbálok ezekről a dolgokról nem cinikusan gondolkodni. Igyekszem derűsen szemlélni a modern világban végbemenő destrukció tényeit, azt hogy a dolgok éppen ellenkezőleg vannak, mint ahogy azt a hivatalos papság hirdeti. És amikor szembe kell nézni a várható katasztrófával, megfigyelted, tanult barátaim azt mondják: na, ne! Hiszen így nincs értelme a dolgoknak! Hát így nincs értelme az életünknek! Aztán a legtöbben cinikussá válnak mert újabb és újabb, gondolatban addig elfogadhatatlannak vélt határokon esünk át. Évekkel ezelőtt képtelen voltam elfogadni, hogy a Nap – legerősebb szimbóluma és legvalóságosabb princípiuma az emberi életnek, a vallások valóságos és spirituális alappontja -, hogy ennek a Napnak a sugárzása veszélyt jelent. Úgy gondoltam, hogy ez olyan végletesen botrányos, ami ha bizonyítást nyer, akkor az egész őrült gépezetnek le kell állnia. Aztán a tudósok és az újságírók rendre megnyugtatnának, hogy nem is melegszik annyira a Föld légköre, még csak néhány millimétert emelkedett a tenger szintje. Közben rettegve találgatjuk, hogy kiengedjük-e a gyereket a levegőre vagy ne. A szorongás belénk épül, de aztán lassan túl is tesszük magunkat rajta. A túlélési nihil állapotába kerülünk. A gyermekeink ezen már gyorsabban jutnak túl, kamaszkorukig ki is égnek. A változást az amerikai ember fiziológiája is érzékelteti. Figyeljük csak meg a filmeken. Közelebb van egymáshoz a két szem, erőszakos az áll, a járomcsont, az arc pókerarc, s miközben mosolyog, a szeme mélységesen szomorú. Most láttam Sára Sándor Indiában fényképezett embereit. Ilyen arcok nálunk száz évvel ezelőtt voltak. Derű, mélység, nyugodtság, félelem nélküli pillantás. Egy hatvanéves emberben a kamasz nyílt tekintete, emelkedettség, metafizikai hajlam. Ezzel szemben a modern, világ embere retteg, szorong, fél, kiélt, dimenzió nélküli. És, ami a legfontosabb: nem mer szembe nézni a katasztrófa tényeivel. Mindjárt az autója nyári gumija, a biztosítása, a rezsiköltsége jut eszébe, és minden, ami köréje van építve félelemből. Hiszen az mind megkérdőjeleződne. Én mégis úgy gondolom, hogy ezzel szembe kell nézni. Komolyan, felnőtt ember módjára. Ez adhat derűt. Be kell lássa az ember, hogy rajta és mégsem rajta múlik a dolog. Be kell lássa azt is, hogy az emberiség annyival gyengébb önmagánál, hogy valójában az emberiségen sem múlik már. Rá kell jönni arra, hogy a pusztulás nem egy ponton fog átfordulni a totális katasztrófába, hanem ez a katasztrófa már régóta tart, már megtörtént. Ez a katasztrófa általunk és bennünk zajlik. Mi magunk vagyunk a katasztrófa. Mi vagyunk az okozói, de mi vagyunk az elszenvedői is. A jó katonák, akik a logisztikai rendszert fönntartjuk. Ha pedig én okozom a katasztrófát, akkor mitől szorongok? Valójában önmagamtól. Ha gyereket nemzek, akkor ezt a gyereket nem félthetem a világtól, hanem igyekszem derűre nevelni, hogy ne rettegjen a holnaptól, hanem megpróbáljon a mában az idővel pontosan arányos életet elfogadni és élni. A Hamvas Bélás derűre gondolok, arra, hogy magunkat kell rendbe tenni és elfogadni. Ha bármi remélhető ennek a katasztrófafolyamatnak a végén, akkor a legnagyobb remény az, hogy önmagunkkal békére jutunk.

Vonuljunk vissza önmagunkba? Ez lehet a túlélés tudománya?

Minden vallás azt hirdeti, hogy ne fuss önmagad elől. Hol kanyarodott el mégis az európai civilizáció a logisztikai irányba? Hol lett elrontva és mikor? Az egyik alapvető mitologéma a paradicsomból kiűzetés, a tudás fájáról evő ember dilemmája. Hiszen az egyistenhit, az uralkodás, a tökéletességre törekvés valószínűleg bele van kódolva az emberbe. A megismerés dolgában nem bír uralkodni magán. Pedig aki tudást szerzett, annak mértékletesnek is kellene lennie. A tudás szintjével együtt kellene emelkedjék a felelősség mértéke is.

Ádám és Éva paradicsomi jelenete interpretálható a mai világban?

Minden technikai felfedezés gyakorlati alkalmazásánál megismétlődik a jelenet. Az autóra valószínűleg semmi szükségünk nem lett volna. Benz úr a házuk sufnijában építgette, mert az volt a mániája, mint megismerésre törekvő embernek, hogy olyan gépet szerkesszen, amelyik magától megy. Csakhogy Benzné, alias Éva, úgy gondolta, hogy a háztartási pénzből már túl sok ment a Benz passziójára, ezért azt mondta, ha már van, akkor használjuk. Benzné tehát benzint (ami akkor még petróleum volt) öntetett az autóba, beültette a gyerekeket és elindultak a rokonokhoz. Útközben elfogyott az üzemanyag, megálltak, vettek a patikában, körülöttük összecsődült a nép. És az autó fel lett fedezve. De senki sem gondolta, hogy az autóra valakinek is szüksége lenne. Komoly marketing kellett, hogy a tömeges fogyaszthatóságot belediktálják az emberekbe.

Tehát a paradicsomban, Évával kezdődtek a bajok?

Krisztus előtt, a 600-as években kezdődött Hamvas Béla szerint az a destrukció, amely a XX. században érte el végkifejletét. Kezdődött a farizeizmussal, folytatódott a korakeresztény kor után a klerikalizmussal, ma pedig a szcienticizmusban ölt testet. Lényeg: a hazugság! Az egész ilyen egyszerű: a beavatott értelmiség visszaélve tudásával, hasznot húzott a hatalomból. A múlt század végétől pedig a katonai verseny miatt újabb és újabb dolgokat használunk, amelyekre semmi szükségünk nem volna. Az életünkhöz tízszer kevesebb is elég lenne. Ez a logisztika. Az első világháború kezdetére minden állam kiépítette éppen nyerő logisztikai szerkezetét, a vasutat, és egy nap alatt a frontra vitte összes katonáját. Két évig nézték egymás. Akkor a hadban álló feleknek rá kellett jönniük, hogy a háborút hagyományos módon nem tudják megnyerni. Csak akkor, ha szakítanak azzal a megszokással, hogy van egy civil és van egy katonai társadalom. A társadalom egészét a hadtáp szolgálatába kellett állítaniok. A nőket tehát elküldik hadiüzembe dolgozni, a gyerekeket hadióvodába viszik, a vidéki népességet pedig betelepítik a lakótelepre, hogy legyen személyzet a hadiüzemhez. A háborúnak azóta sem lett vége. Azóta nincs civil politika, nincs civil diplomácia, nincsen civil gazdaság, azóta háborús gazdaság van és háborús társadalomban élünk.

Milyen lesz a jövő évezred emberének háza?

Talán vályogból lesz, meg alig kiégetett téglából, hetven centi vastag falakkal, napenergia fűtéssel, önellátó gazdálkodással. Tértakarékos és helytakarékos lesz a ház, jól szerkesztett közösségi terekkel.

A vályogházat azok az emberek építik meg, akik már békére jutottak önmagukkal, vagy pedig azok, akik erre vágynak? Hol tartunk?

A pusztulás akkor áll meg, ha például erről a Házról gondolkozunk. Amíg nem gondolunk rá, addig az apokalipszis tart. Ha gondolunk rá, akkor túl vagyunk a katasztrófán. Ha neked, meg nekem is ez jut eszembe, ha személyesen magunkra vesszük a világ gondját, akkor megfordul a világ.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.