1985-2004 – Ekler Architect

Borászat-bővítés, Somló, 2004

ksin303_790vu777 — Tue, 12 Dec 2006 14:07:32 +0000

Leírás

Felnagyított vincellérház

A Somló hegy Magyarország legkisebb bortermű vidéke, de a legjobbak között van. Minőségét a tokajihoz mérik. Az Ekler Dezső tervezte borászat itt az egyik legigényesebb bortermelő számára készült.

A Kreinbacher-birtok az elmúlt években apránként beolvasztotta a Somló hegy kis szőlőparcelláinak tetemes hányadát. Mára magáénak tudhatja a hegy bortermelés szempontjából legígéretesebb karéját. Cserébe a legjobb minőségű bor termelésére és a legjobb bortermő helyek visszahódítására törekszik, amelyeket az erdő az elmúlt évtizedekben elbitorolt.

Nem véletlen, hogy a pincészet ideiglenes központjának kiszemelt épület bővítésével éppen Ekler Dezsőt bízták meg. Hiszen az építész korábban többek között Tokajban a Disznókő Rt-nek, Neszmélyben a Hilltop Rt-nek tervezett borászatot.

Az épület a hegy felső meredélyénél található. Legrégebbi eleme az apró, tizennyolcadik századi vincellérház, amely eredetileg a pannonhalmi bencés rend tulajdonában volt. Az ezernyolcszázas évek végén L alakúvá bővítették, és egy újabb pincével látták el, majd száz évvel később újból hozzányúltak az épülethez, egy tornác hozzáépítése erejéig. Az építész tulajdonképpen jellegtelennek találta az együttest, de a vincellérház metszete középkori táblaképekre emlékeztette – s Ekler, saját kifejezésével élve, ezt az archetípust “végtelenítette”. De ugyanígy felfedezhető az épületen az építészeti formák arányos “felnagyítása” is – ami ez esetben a metszet alkalmazásában ölt testet.

A vincellérházból és hozzáépítéseiből ma vajmi kevés látható a külső szemlélő számára, de annál egyértelműbb a régi metszet jelenléte. Az építész mintegy kiemelte a metszetet, és az épület előtt építette meg nyers kőből. Ezzel megvalósult egy régi forma korszerű felidézése, ugyanakkor a ház mai igényeknek megfelelő bővítése is, és az épület alkalmassá vált még egy tetőtéri szint befogadására.

Ekler megismételte a formát a régi, fehérre vakolt épületrész másik végéhez illesztett, új szárnyon is. Ezt az első szárnyhoz hasonlóan hátrafelé bővítette, s alatta helyezte el az új (immár harmadik) pincét. Így lett kiegyensúlyozott a kompozíció, amely ugyanakkor megjelöli régi és új határát is.

Az épület mégsem törekszik a teljes szimmetriára, nemcsak azért, mert az egyik régi pincebejárat kitüremkedik a két metszet között, hanem mert az emeleti homlokzatok is eltérő kialakításúak. A bal szárnyban a kóstolótermekhez nagytáblás ablakok hozzák közel a tájat, míg a jobb szárny emeletén az irodák visszaléptetett terasza és a tetőszint félútig visszahúzott ablakai zárkózottabb megjelenésűek.

Alig épült meg ez a ház, máris készülnek az új borászati központ tervei, ahol a fehérborok számára alakítanak ki pincét, míg a hegyoldali megmarad a vörösborok központjának.

Somlyódi Nóra, Atrium, 2006/1, pp. 62-63.

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Burits Oktávián, Dely Barnabás, Gutowski Robert

Statika: Klopka Zoltán

Gépészet: Lakner László

Kritika

Bazalt, de nem orgona

“Ha az ember a Somló déli oldalán a szőlők fölött leül a világosbarnán égő, porrá vált láván, lenéz a völgyre, a tenger hiányzik csak, hogy Dél-Olaszország legyen. A levegőben aranyszemcsék csillognak, mint a dalmát szigetek között a mistralban, és ebben a tündöklésben érik a szőlő.”

Kreinbacher borászat a Somló-hegyen

Nagyon jó lenne így kezdeni, de sajnos úgy ötven éve ezt Hamvas Béla írta le így Az öt géniuszban,amikor hatvan-egynéhány évesen, filozófusként a rendszer legnagyobb megelégedésére nyolc éven keresztül segédmunkásként dolgozhatott a közeli, inotai erőmű építkezésén. És lehet, hogy nem járt Dél-Olaszországban, és még a dalmát szigeteken sem, de ezt a valószerűtlenséget, ahogy a síkságból ez a valahai vulkán, e tanúhegy messzire kiáll, azóta sem írta meg senki érzékletesebben. Ő amúgy a somlói borok nagy rajongója is volt (A bor filozófiája) – emelkedett szellemét nem is győzik idézni a különböző somlói borászatok honlapjain.

Szeretem messziről kezdeni, ugye? De egyrészt amikor ott, a déli-délnyugati lejtőkön, valamivel a Szent Ilona-kápolna fölött meglátja az ember a Kreinbacher-birtok épületét na, az ilyen ihletett pillanat. Másrészt viszont egy új borászat csak a laikusoknak akkora idill. A szombathelyi nagyvállalkozó (Kreinbacher József cége fémszerkezetes gyárak, bevásárlóközpontok építésében vesz részt – elsősorban Németországban) somló-hegyi felbukkanása is nagy port kavart néhány éve, még a szó szoros értelmében is. Sokan nehezményezték a hegy oldalába kapaszkodó kőszállító teherautók forgalmát, meg a képletes területfoglalást is: az 550 hektáros borvidéken övé lett rögtön az egyik legnagyobb. A birtokközpont megépítéséhez pedig szintén az egyik legjobbat kérte fel a szakmából. Ekler Dezső tervezett már pincészetet Tokaj-hegyaljára és Neszmélybe is.

A borászat technológiai kérdés – látszódjék bármenynyire is bukolikusnak ez a tájban. Ugyanakkor ha van ma presztízsmegbízás ebben a szakmában, akkor a borászat megtervezéséé az – ráadásul az egyre jobban magára találó Somlón ez az első modern, kortárs pinceépület. És kőből, ebből a markáns, szürkésfekete bazaltból, ami az épület tágabb környezetét is keretezi, hiszen a teraszfalak kiépítéséhez több ezer köbmétert fuvaroztak ide az uzsai bányából. Markánsan kemény az épület is: fekete tető, H betű szerkezet, két hasonló tömb összekötve, határozott, de azért az égbe nem szúró tetőcsúcsokkal. Az épület a lejtőben ül, a dunántúli présházakra emlékeztető, megkettőzött sziluettel, a homlokzatán mégis sokkal erősebb az a két (megkettőzött) H alakzat kőből, amely felülről finoman foglalja magába az épület nyitottabb, felső tömbjeit, miközben biztosan, de azért két lágyító ívvel áll a földön – innen nyílnak a pincebejáratok. Volt már itt korábban is pince, ezt jelzi, hogy a nyugati szárny kissé hátrébb áll, és a két oldal amúgy sem teljesen szimmetrikus.

Nem tudom, mennyire kívánta ezt külön is a tulajdonos, de ebben a nem túl méretes, mégis markáns külsőben nagyon benne van Ekler Dezső is, aki az elmúlt tíz évben egyre erősebb tömegeket formál. (Meg persze az szél is, amely ebben a magasságban már állandóan dolgozik.) Belül aztán a színek is pasztellbarátságosabbra váltanak, a kilátásról nem is beszélve – turisztikai filmekben, azt hiszem, ilyen panoráma előterében illik gyöngyöző üvegpoharakkal koccintani.

És ezután jönne persze a kóstolás, hiszen a legnagyobb truváj mégis csak az lenne, ha az épület sugallta karakter a boraikban is feltűnne.

Ezzel kapcsolatban én nem állítok semmit – túl hamvasbélás lenne -, de látogassanak el bármelyik komolyabb borász honlapra. Rögtön kiderülhet: nemcsak a pincéjük, a boraik is minimum ígéretesek.

Torma Tamás, Népszabadság 2009. szeptember 4.

Pentaplaza, Dunaújváros, 2004

ksin303_790vu777 — Mon, 12 Apr 2004 16:22:09 +0000

Leírás

[…]

Tanács István: – Egy virág formájú áruház talán elijesztené a vásárlókat?

Ekler Dezső: – Látja, még az is lehet. Egy virág formájú épületnek a mai gyakorlat szerint jelentősége van például egy-egy város vagy régió kulturális üzenetének megfogalmazásában. Épülnek ilyenek, mint a grazi kulturális központ, vagy más nagyvárosok emblematikusnak szánt színházai, múzeumai.

A rossz építészet szellemi cselekedet is egyben. A bevásárlóközpont lényegéhez hozzátartozik a szellemi leépülés ugyanúgy, ahogyan az ott vásárolható tömegáruk silány minősége. Egy ilyen megtervezett folyamatban ellentmondást keltene bármilyen szellemi megnemesedés, amelyet például az igényes környezet jelentene.

[…]

Tanács István: Komolyan vettük a hagyományápolást – Interjú Ekler Dezsővel, Európai Házak, 2008/2, pp. 38-41.

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Kövér István, Révai Attila

Kritika

[…]

Tanács István: – Láttam a honlapján a dunaújvárosi Penta Plaza tervét: mellette a Tesco egy Csúnya kocka, az Ön elképzelése pedig ötszirmú virágot formáz. Mi a különbség egy kocka formájú hadiraktár és egy Virág formájú hadiraktár között?

Ekler Dezső: – A virág formájút nem építik meg. Ennyi a különbség.

T.I.: – Miért nem? Abban is sok áru elférne.

E.D.: – Egy Cora- vagy egy Tesco-áruház építészetileg pontosan kifejezi önmaga lényegét: egy hadiraktár, ahová beszállítanak meg elszállítanak. Ennek a formája hangár vagy barakk – térfelesleg nélkül szükségképpen ilyen lehet csak.

[…]

Tanács István: Komolyan vettük a hagyományápolást – Interjú Ekler Dezsővel, Európai Házak, 2008/2, pp. 38-41.

Főiskolai könyvtár, Szombathely, 2004

ksin303_790vu777 — Mon, 12 Apr 2004 16:20:31 +0000

Leírás

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Boczkó Ákos, Gutowski Robert, Révai Attila

Statika: Klopka Zoltán

Gépészet: Parsch László – Parsch és Tsa Kft.

L-ház, Szentendre, 2003

ksin303_790vu777 — Tue, 13 May 2003 09:49:41 +0000

Leírás

A családi lakóház tervezésénél a helyben és a funkcióban rejlő dinamizmus kibontása foglalkoztatott. A tájat formáló erőket és a rendeltetésből eredő mozgásokat szerettem volna megmutatni. Úgy találtam, hogy a tájbéli helyzet és az épület dinamikus rendje olyan metaforák nagyításával juthat kifejezésre, mint egy gingko-biloba levél vagy egy kézfej.

Ekler Dezső

Építmény egy családnak

„Párnás lányfészek”, sportos fiú-szoba, szülői-parancsnoki kabin, külön vendéglakosztály, mellette dolgozószoba. Nem beszélve a többtételes nappaliról, melyhez a tágas konyha csatlakozik, és egyebekről. Mindez szinte egyetlen nagy tömbből faragva ül a tájban, kívülről se kicsi, de a belsőt mégis óvja-rejti. A kompakt kompozíció odabenn hatásos igazán, sűrített és bő lére eresztett téregyüttes egyszerre. Családi építmény a Pilis-hegység erős lankáin: déli irányban távoli panoráma nyílik szinte a teljes fővárosra – aminek látványát remekül fűszerezik a közbenső dombok és tartozékaik.

A hely, távol a városközponttól, leginkább autóval közelíthető meg, esetleg biciklivel. A busztól sincs túl messze, de ilyen vidékeken ma már alig-alig látni gyalogost. Lazán beépített környék, mely várhatóan erőteljesen benépesül az elkövetkezendő években. Az építményt – a szakmabéli megbízóval szoros kapcsolatban – Ekler Dezső, Ybl-díjas építész tervezte; talán egyikük sem sértődik meg, ha közös művüknek tekintem. Hosszabb előkészítés után egy év alatt valósult meg, a négytagú család közel egy éve lakja, és még alakít rajta, ahogy az mindennapos egy-egy igazi otthonnál. A hely kitapintása azonban már az első vázlatokkal megtörtént, majd az engedélyezett változatra munkamodell is készült, mert csupán rajzok alapján nehéz lett volna anyagba önteni. Az alaprajzban párhuzamost alig ismerő, leginkább legyezőformát mutató tércsoportot téglafalak alkotják. A falak talán pontos helyszíni kitűzéssel még valós modellbe fordíthatók lettek volna, ám onnantól már igen bonyolult téri viszonyok, áthatások keletkeznek, ahogy a szürke fémlemez fedés kontrában, a terephez képest visszafelé lejt. Nagyon résen kellett tehát lenni mind a falazásnál, mind a födémzsaluzásnál-betonozásnál, főleg az említett ferde födémsíkok építésénél. Az építtető mint alkotótárs, rendre kijárt a helyszínre, hogy egyeztesse a kivitelezőkkel a napi penzumot.

A szerkezetépítés után következő munkálatok – ajtók-ablakok, fémfedés, váltott homlokzatburkolat kőből és vakolással, padlóburkolatok, belső kiképzés – szintén igényességről, a terek és fények komponálásáról vallanak. A ház lelke a lépcső, mely meglepően lapos, kényelmes, míg feljebb, a térformát követve húzott fokokból áll. Fontos tartozéka a különös gonddal megformált korlát, mely visszatér az emeleti erkélyeknél és hídelemnél is. A kör keresztmetszetű, azaz gömbfa kézfogót acéloszlopok tartják, melyekre lejjebb vékony, meg-megszakított acélpálcák fekszenek föl. Az így „díszített” lépcső az első szembetűnő térelem a szélfogóból belépve, jól mutatva a továbbhaladási lehetőségeket, és egybekapcsolva a valamennyi kilátási irányra nagy figyelemmel hangolt téregységeket. Különleges belsőépítészeti megoldás a lépcsőtér falát végigkísérő fióksor, ami formai összhangban van a nappali beépített bútoraival. […]

Vargha Mihály: Építmény egy családnak, Élet és Irodalom, 2007. március 16. p. 30.

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Dely Barnabás, Gutowski Robert

Statika: Völgyi Jánosné

Gépészet: Balla Sándor, Deák Attila

Kritika

[…] Bár direkt módon egyetlen részlet sem utal rá, az építmény első ránézésre mediterrán. Tájba illesztése, a terepre ültetése és a színei – szürke kő és barna falak – egyaránt hozzájárulnak ehhez anélkül, hogy tengelyes szimmetria, oszloprend, vagy régieskedő cserépfedés tűnne fel. Sőt, szigorúan egyenes vonalak és síkok szerkesztéséből épül a ház, az egyetlen kivétel a félkörívesre formált konyha-ablak. Ekler Dezső ragaszkodott ahhoz, hogy a női princípiumot ilymódon jelenítse meg, közvetlenül a könyvtár nagy, derékszögű, férfias ablakszeme mellett. Az íves ablak kívülről azonnal feltűnik, és magyarázat nélkül őszintén szólva kissé idegen. Hasonlóképp apróság, ám még inkább kirí a belső terek egyenletesen igényes, összhangot mutató részletképzéseiből egy túlformált polcrendszer a könyvtárban.

Szellemtől sugárzó építészet nyilvánul meg e házban, olyan összerő, ami egyre ritkább manapság. Nagy, de nem nagyotmondó építmény, élő, életet igenlő, vagyis organikus, s nem erőltetett elemekkel operáló együttes. Ekler Dezső ismét fontos lépést tett új munkájával a nagybetűs, ám teljességgel sohasem megfogható Architektúra felé. (Szó sincs arról, hogy akár őt, akár néhány évvel idősebb építész kollégáját elérte volna a végzete – pedig nemrég ezt írta kettőjükről a most éppen fővárosi politikusi szerepben feltűnő kritikus/lapszerkesztő.) Az persze más kérdés, hogy a már-már betegesen belterjes, ugyanakkor elemeire hullott, és ezért az egész világgal inkább hadakozó, mint ahhoz jól alkalmazkodó hazai építészeti elit-közélet alig fordít rá figyelmet. Ekler közel sem kapta még meg az őt méltán megillető rangot és elismerést, miáltal sokkal többeknek továbbadhatná mindazt, ami benne fölhalmozódott. S feltétlenül említendő, hogy az utóbbi években hozzá ért el a legrangosabb külföldi meghívás – az építészethez igencsak közelálló tárgytervezésre –, aminek kapcsán volt már rangos szereplője a Velencei Építészeti Biennálénak is. Nem a magyar pavilonban, hanem az Arsenáléban.

Vargha Mihály: Építmény egy családnak, Élet és Irodalom, 2007. március 16. p. 30.

Komódok és könyvszekrények, akrilból és fából, 2003

ksin303_790vu777 — Sun, 13 Apr 2003 09:54:36 +0000

Leírás

Tervező: Ekler Dezső

Munkatárs: Dely Barnabás

Általános iskola, Pécel, 2002

ksin303_790vu777 — Mon, 13 May 2002 09:57:49 +0000

Az iskola a város központjában található. Valójában nincs utcai képe az új létesítménynek, el van dugva egy 19. századi kúria, és a II. világháború előtt épült egyházi iskola mögé. A legfontosabb és meghatározó szomszéd a barokk kori műemlék, a Ráday család kastélya. Az iskola kompozíciós egységet képez a kastéllyal. Emeletes könyvtári-tanári szárnya a kastély középrizalitjának a közös udvarok megtükrözött párja. Hosszanti szárnyai a kastély szárnyait folytatják. A sárga épületnyúlványok kiszaladnak a lejtőre, s elemelkednek a földről. Alattuk át lehet sétálni, mint egy híd alatt. A kert, amely az egyházi iskola leválasztása után csonkán megmaradt, így egyben látható és használható.

Az iskola belső tereinek színezése a hét emberi csakra hagyományos színeit idézi. A főbejárattól indul a vörös padló, amely az első, az úgynevezett gyökér-csakra színét hordozza. Mint vörös fonál fut végig az épületen, s az osztálytermekhez vezeti a nebulókat. A második csakra színe a narancs, itt az étkező színe. A köldök-csakra sárga színét a dél felé nyíló műhelytermek kapták. És így tovább: az épület szívében az aula minden felülete a szív-csakra zöldjét érdemelte, ez nyugtatóan hat a gyerekekre. A kommunikációért felelős ötödik csakra, a torok-csakra kékjét a hátsó lépcsőház kapta az úgynevezett nyak-tagban, amely külön bejáratot is rejt, és a régi épülettel teremt kapcsolatot. A korona-csakra ibolya színét és fehérjét a legfelsőbb osztályok és a művészeti termek kapták, az épület kert fölé nyúló konzolos végében.

Az épület a mai standard szerkezetekkel épült, monolit vasbeton pillérekkel, tartófalakkal és födémekkel, kitöltő hőszigetelő blokk külső falazatokkal. Különös körültekintést igényelt a vasbeton szerkezetek tervezőitől és kivitelezőitől a tantermi szárny kétszintes konzolban végződő hídszerkezete. Szegezett fatartókkal épült az aula változó fesztávú fedése. A tetőket fémlemez vagy hódfarkú cserép fedi, a falakon vékonyvakolatos hőszigetelés, ragasztott téglaburkolat és korcolt fémlemezes borítás látható.

Ekler Dezső DLA

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Boczkó Ákos, Szcuka Attila, Szögi István

Szerkezettervező: Horváth Sándor, Schreiber Gábor – Pataky és Horváth Kft.

Statika: Klopka Zoltán

Gépészet: Parsch László – Parsch és Társa Kft.

Elektromos tervező: Nyári Ilona – Libella 21 Bt.

Kertészet: Páll Attila – Bojza Bt.

Kritika

A “Titanik”

Építészet a hátsó udvarban? Ha Pécel nem lenne ilyen dimbes-dombos, a messziről jött ember talán meg sem találná az új iskolát, de mivel dimbes-dombos, már messziről és a régi épületek közé zárva is feltűnik. Persze, hogy feltűnik, hiszen nem csak kimagaslik, de ki is virít onnan a friss cserepek vörösével és az előrugaszkodó szárnyak sárgájával – minden ez tehát, de még első látásra sem hátsó udvari építészet.

És ezért biztos vagyok, hogy nem is tetszik itt minden szülőnek. Sok helyről ismerjük a helyi iparosokkal megbuherált bővítményeket, hol a környezet szürkeségéhez, hol annak újgazdag harsányságához öntudatlanul is alkalmazkodó, új középületeket, amelyek olykor merésznek tűnő rátétekkel vagy ácsolatdíszekkel próbálják ellensúlyozni a belső innováció hiányát – vagy még azzal sem.

Túl monumentális tehát ez az iskolaépület, túl színes, túl más és szabálytalan ahhoz, hogy csak úgy át lehessen nézni rajta. Nem lehet csupán a hasznos négyzetméterekkel mérni, praktikus újdonságán túl provokál is, mert állást kell foglalni, vitatkozni róla esetleg másokkal, és valahogy beilleszteni abba a csendes, kissé mindig inkább lemondó képbe, ami az agglomerációs településeket jellemzi – és akkor kiderül, nem fér bele, azt a régi, tulajdonképpen falusias képet szétfeszíti.

Pedig a tervező, Ekler Dezső a több mint tíz éve várossá nyilvánított Pécel másik nevezetességével hozta szinte direkt kapcsolatba – az iskola mögött-fölött álló Ráday-kastéllyal. Van, akinek Jancsó Szegénylegények című filmje juthat Ráday Gedeonról eszébe, a betyárokat kíméletlenül bedaráló kormánybiztos, másoknak az innen a pesti Ráday utcába került híres református könyvtár, a pécelieknek meg a kastély, amiben valaha kórház volt, és amit most szívósan, apránként nyernek vissza az enyészettől. Ennek valahai kertjébe került egykor az elemi iskola, ami visszakerült az egyházhoz – tipikus alaphelyzete ez ma egy új iskolaépület felemelkedésének. Maradék hely kínálkozott tehát, és csak körbe kell járni, hogy kiderüljön, Ekler a kastély szárnyainak és melléképületeinek (és köztük igen, a híres márványos istállónak) meghosszabbításaként alakította ki ezt a szabálytalan alaprajzot.

Szabálytalan, és nem tolakodó ez a kapcsolat – vegye észre, aki nagyon akarja -, de ez az iskola mégiscsak a gyerekekről szól. Arról, hogy hagynak-e nekik elég helyet az udvaron rohangálni, jut-e elég fény a folyosókra, le tudnak-e ülni az aulában. Aki belép ebbe az iskolába, rögtön érzi, hogy nem porosz tudáskaszárnya, hanem izgi hely változatosságokkal és számos olyan apró zuggal, amit csak szeretni lehet. A messziről jött felfedezhet számos, itt is továbbélő ekleri formát, valóságos és képzeletbeli kubusok csúsznak egymásba, csakraszínek adják a teremszétosztás belső logikáját, de mindez mellékes lesz, mert az épületnek saját világa van, és idővel ez lényegít át mindent. A tágas és nagyvonalú aula is csak először látszik szólni egy mai, szabadabb iskola direkt követelményeiről, mert a formák aztán külön életet kezdenek élni: a zöldessárga derengés, a rámpa és a folyosók imponáló hajlékonysága, az olykor hajóbelsőt idéző oszlopok és átvilágítók. Lábmagasságban persze itt sem jutott már koszállóan burkolni a falakat, de az ilyesmi is csak ott tűnik fel, ahol más nem. Az igazi birtokbavétel gesztusával a Szemerének van már ragadványneve, és a fentiek alapján érthető, miért egy hajóé.

A folyosókon nagy a tágasság, de nemcsak derűs és világos minden, hanem különös lendületet is kölcsönöz a belső térnek. Az emeleti, fával burkolt csapott féltető szinte lebeg, a két, karakterében teljesen különböző lépcső pedig olyan egyedi térélménnyel és plasztikai megoldásokkal ajándékoz meg (belsőépítész Plechtovics Vilmos), mintha azt akarná sugallni, hogy talán itt zajlanak a fontosabb események, és nem az osztálytermekben.

Torma Tamás: A „Titanik”, Népszabadság, 2008. március 14. p. 9.

A Sokszögletű Kerek Erdőben

A 21. század építészetelméleti munkáiból vagy hiányzik a funkció fogalma, vagy mint a múlt, a túlhaladott modernizmus elemét tárgyalják. A funkció helyét átvette a program, amely a projekt követelményeit és annak az építész általi értelmezését egyaránt tartalmazza, így a mű elméleti rétegéhez tartozva a lehetséges megoldások sokaságából választást. A program az építészeti autonómia, de legalábbis az építészeti gondolat terepe. Másrészt az épület mindig valahova kerül, adott épített, földrajzi és kulturális környezetbe, ami a mű kontextusát, egyben kötöttségét adja, miközben ugyancsak inspirálója lehet a koncepciónak. Színezi a képet a program és a kontextus kapcsolata: egyik vagy másik uralkodóvá válása, a kettő összehangolt, semleges, vagy épp ellentmondásos viszonya. Mind a programból, mind a kontextusból lehet egységes építészeti koncepciót kibontani, amelyből aztán megszületik a tézis-épület az építészeti elemzések ideális alapanyaga. Ekler Dezső péceli iskolája nem tézis-épület, megértése sem egyszerű, miközben az izgalmas összkép kíváncsivá tesz.

Elsőre úgy tűnik, a péceli iskola esetében a kontextusnak volt meghatározó szerepe, a tervező számos épített és természeti elemhez kellett alkalmazkodjon. A helyszín egy északi lejtő, ahol a telekből már szinte minden irányból kihasítottak egy darabot. ami az így képződött sok-sok töréstől és szöglettől leginkább egy kicsipkézett papírdarabhoz hasonlít. A főútvonal felőli oldalon ott van az egyházi iskola és a volt Prónay kúria. az iskola megközelítéséhez csak egy keskeny sáv maradt, mert a fölső, hosszabb szabad telekhatár egy földút mentén húzódik. Ráadásul a kert mélyén álló korábbi kis iskolát sem lehetett elbontani. Az új épület két végpontját így a régi iskola és a kúria jelöli ki, az épülettest közéjük feszül, két különböző módon integrálva a régit az újba. A régi iskola egy szinttel megemelt tömbje a lépcsőt magában foglaló nyaktaggal kapcsolódik az új szárnyhoz, ahol a téglaburkolatú szögletes testre egy téglaburkolatú kúptest válaszol. A kúria épületére – ennek funkciója továbbra is független az iskolától – az új épület az egyik oldalon rátapad, míg a másik homlokzatán átveszi, az iskolai étterem ablakformáiban folytatja annak íves nyílássorát. A két rögzítési pont között az épület a dinamika számos elemével él. A szögben törő falak rávezetnek a bejáratra, de utat engednek a belső, finoman zárt udvar felé, ahonnan a konzolos tantermi szárny alatt a tekintet továbbfut a parkig. A terasz réteges lépcsősora a terep ejtését hangsúlyozza. Mint ahogyan a lejtőre merőleges épületszárnyak végének kifelé dőlő falai, élénk színezése, vagy a konzolos rész oldalában futó rámpa homlokzaton megjelenő vonala is. A két lendületes szárny között-mellett két nyugodt, szürke fémburkolatú szimmetrikus kialakítású homlokzat, épp ennyi kell ahhoz, hogy úgy érezzük, biztosan nem indul meg felénk a ház.

A környezeti adottságokhoz való alkalmazkodáson túl a kontextus tágabb értelmezéséből ered az építészeti koncepció egy fontos eleme is: a fizikai és szellemi kapcsolat meg fogalmazása az iskola és a dombon fölötte álló műemlék, a 18. századi Ráday-kastély között Az iskola hosszanti épület szárnyai tömegükben és irányukban a kastély oldalszárnyait folytatják, a könyvtári-tanári szárny a kastély középrizalitjának megtükrözése. A maketten jól kimutatható kapcsolat azonban a helyszínen alig érzékelhető. A két épület közötti földúton járva a kastélyt magas kerítés zárja el a tekintet elől, az iskola parkolója és gazdasági bejárata néz erre. Igaz, a város tervei szerint a kastély lelkét majd kitisztítják, a parkot rendbehozzák, megnyitják a sétálók számára, és a leburkolt úton nem engednek átmenő forgalmat. Addig pedig érzékelhető kapcsolatnak marad az emeleti könyvtárterem, ahonnan egyenesen a kastélyra látni. Kínálkozik az alkalom, hogy a betérő diákoknak elmondja a tanár, milyen is volt egykor az élet a Ráday-kastélyban, a „péceli parnasszuson”.

Az általános iskola, mint program, a helytől függetlenül is számos értelmezési lehetőséget kínál az építésznek: a külső megjelenés szigorán vagy dinamikáján túl a belsőterek elrendezése, viszonya, megformálása segítheti, vagy épp gátolhatja a bennük zajló eseményeket. A péceli iskolának vannak fegyelmezett és vannak kötetlen terei is. A szabályos tantermek rendben sorakoznak a hosszú szárnyban, de a szaktantermek már különböznek, más a formájuk, faluk, ablakuk, más a karakterük. Az óraközi szünetek, a találkozások terei, a folyosók, a lépcsők, rámpák és az aula nyitottak és tágasak. Egyedül a tanári szárnyban van középfolyosó, arra biztos, hogy csak határozott céllal mennek a gyerekek. Az akadálymentesítés követelményéből született rámpa az aulában és az egész épületben is meghatározó szerepet kap, kijelöli a központot és a fő mozgásirányokat, miközben bárhol meg lehet rajta állni, körülnézni. letekinteni Az épületbe lépve első impressziónk, hogy minden színes. a hét emberi csakra színei a tervezői koncepció szerint következetesen vonulnak végig a tereken. Az aula felületeire a szív-csakra nyugtató hatású zöldje került, a főbejárattól induló padló vörös színe a gyökér-csakrát idézi, és így tovább. A könyvtár-tanári tömbjébe bele lehet látni egy koponyát, az aula külső homlokzatába pedig egy tekintetet. Az épület számos elemében, részletében megvan a lehetőség, hogy valamit belelássunk, de a formákat, utalásokat mindenkinek magának kell felfedeznie, az asszociációk terepe szabad. Az iskola igazgatója például azt mesélte, hogy a lejtőre merőleges középső szárny tulajdonképpen egy hajó, amelynek a végében van a parancsnoki fülke. A parancsnoki fülke amúgy a földrajz szaktanterem, és az igazgató földrajz szakos. Igaz, így a hajó a hegynek fölfele megy, de az épület szerethetősége szempontjából ez lényegtelen. A tanárok a hosszabb, konzolos épületrészt lebegő szárnyként emlegetik, de néha ez is hajának tűnik a számukra Hajó, cápa vagy hernyó, szabadon választható. Kicsit eltávolodva az épülettől a ferde vonalak, a színes, piros, kék és sárga falak, a kisebb-nagyobb ablakok, a hol oromzatos, hol ereszes magastetős ház képe leginkább egy gyerekrajzra emlékeztet. Az egészben van valami meseszerű, és mégis valóságos. A királylány valószínűleg nem itt, hanem a kastélyban lakik, és bár a tanári ablakából ottjártamkor Micimackó nézett ki, ez mégsem a Százholdas Pagony. Sokkal inkább Mikkamakka, Vacskamati és Dömdödöm világa. Megérthető, de inkább érezhető ez a ház itt, a Sokszögletű Kerek Erdőben.

Simon Mariann, Turányi Gábor: A Sokszögletű Kerek Erdőben – Szemere Pál Általános Iskola, Pécel, Magyar Építőművészet, 2008/1, pp. 20-24.

Először a terveket láttam, aztán a fényképeket nézegettem, majd magát a házat lestem. Végül mindig a valóságban dől el minden, ott derül ki az igazság. Bár a tervek is izgalmasak voltak, a fényképek behízelgők, a valóság ezeknél jóval több: meggyőző. A ház első igazsága a rejtőzködésében rejtik. A Fő utcáról nem látunk mást, mint egy régi, közönséges házat, amely mögött fölsejlik az ÚJ iskola. A kastély felől hangsúlyosabb a kép, mely a kastéllyal való értelmes összefüggést szuggerálja. A morfológiai helyzetnek megfelelően, a kastély felőli lejtőt a hátsó udvar fogadja magába. Úgy, ahogy ezt vidéken szokás. Vernakuláris építészet? Vagy urbánus? Úgy tűnik, hogy jelen esetben sincs sok értelme a kategóriáknak, a skatulyáknak. De vissza a Főutcára! Innen – egy kapun keresztül – belépve, az iskolaudvar szűkösen barátságos. Tovább haladva az udvar tágul, levegőssé válik, aztán jobbra somfordálva máris a főbejáratra vesszük az irányt. Az enyhe rámpán közelítve, az érdeklődő építész-látogató korrekt részletezettségű épületszerkezeti megoldások mellett halad el. A főbejárat méltóságot és szerénységet sugall. Belépünk az aulába. Dinamizmus, könnyedség, nagyvonalúság, lüktetés fogad bennünket. A pulzáló térségben szabad rohangászni, zajongani, zsibongani. Mindezt szabad az udvaron is, pedig az szűkös. De a ház több helyen fölemelkedik, hogy csökkenjen a szűkösség, növekedjen a hely és a tér. A ház hasa alatt fogócskázni, dumálni lehet. A ház hasát egy óriási konzol képezi. Hatalmas faltartó mögé helyezett előadóterem és a reá lógatott rajzterem. Jól leolvasható statikai modell, amely legalább annyira személyes, mint amennyire mérnöki. Persze, személyes, hiszen Ekler Dezső a tervező, akinek munkásságába jól illeszkedik ez a munka. Fölfedezhető benne Disznókő éppúgy, mint saját háza, vagy akár Alessi csészéje…

Simon Mariann, Turányi Gábor: A Sokszögletű Kerek Erdőben – Szemere Pál Általános Iskola, Pécel, Magyar Építőművészet, 2008/1, p. 23.

Goethe Intézet, Budapest IX. ker., 2002

ksin303_790vu777 — Sat, 13 Apr 2002 09:59:39 +0000

Leírás

Ezernégyszáz négyzetméternyi tanteremmel, könyvtárszobával, terasszal, kávézóval várja látogatóit a megújult Goethe Intézet. Az Andrássy útról a Ráday utcába költöztetett intézményt tegnap mutatták be.

A müncheni központú Goethe Intézet-lánc a Német Szövetségi Köztársaság világszerte – 86 országban, 142 helyen – működő kulturális intézménye. Célja a német kultúra közvetítése és a német nyelv oktatása. A tizennyolc éve fennálló magyarországi “kirendeltség” a Ráday utca 58.-ban talált új otthonra. A telken eredetileg egyszintes lakóház állt, majd parkolóvá alakították. A mostani épületet – Ekler Dezső Ybl-díjas építész tervei szerint – 2004 őszén kezdték felépíteni. Az idén elkészült hatemeletes ház négy szintjét bérli az intézet. A földszinten kapott helyet a könyv- és médiatár 9000 könyvvel és 2000 multimédiás anyaggal; legfőképp német szerzők műveivel. […]

A felsőbb szinteken száz személy befogadására alkalmas multifunkcionális tárgyaló és a nyelvórák helyszínéül szolgáló tantermek találhatók. Az intézettel együtt költözött az Eckermann kávéház is.

Népszabadság online, 2006. április 13.

http://www.nol.hu/archivum/archiv-400524

Tervező: Ekler Dezső

Építész: Gutowski Robert

Statika: Klopka Zoltán – E&H Kft.

Gépészet: Parsch László – Parsch és Társa Kft.

Elektromos tervező: Gombás Lukács, Marton Imre – Impulzív Kft.

Kertészet: Páll Attila – Bojza Bt.

Terrapark B tömb, Budaörs, 2000

ksin303_790vu777 — Thu, 13 Apr 2000 10:01:27 +0000

A kilencvenes évek elején még 16 hektáros üres pusztaságként ismert területen ma már 80 ezer négyzetméternyi irodaház áll, noha a Nádas-dűlő megvásárlása akkor még kockázatos lépésnek tűnt a befektető részéről. A Terra-Dom Kft. tulajdonosai pont ellentétesen gondolkodtak: a nyugati nagyvárosok mintájára egy olyan irodaparkról álmodtak, amely az autópályák segítségével könnyen megközelíthető, ugyanakkor megfelelő adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a multinacionális cégek egyre növekvő területigényét kielégítse, pedig akkoriban még nyoma sem volt az autópálya-lehajtóknak és a hatalmas áruházaknak, amelyek mögött most az irodapark épületei húzódnak. […]

Nehezen hozható összefüggésbe a kortárs építészet törekvéseivel, ugyanakkor az alapkoncepció legtökéletesebb megvalósulásának tekinthető a Terrapark legújabb büszkesége, az Ekler Dezső építészirodája által tervezett B tömb. A hatalmas alapterületen kényelmesen elterülő kör alaprajzú épület jóval nyugodtabb, tökéletesen zárt struktúrája éppen azokat az elveket és igényeket testesíti meg, amelyeket az irodapark ötletgazdái már a kezdet kezdetén meghatároztak. […]

Szász Katalin, Népszabadság, 2004. január 28. p. 13.

Tervező: Ekler Dezső, Révai Attila

Építész: Boczkó Ákos, Dely Barnabás, Paróczi Judit

Statika: Klopka Zoltán

Gépészet: Parsch László – Parsch és Társa Kft.

Elektromos tervező: Gombás Lukács, Gondos Levente, Marton Imre

Kertészet: Páll Attila – Bojza Bt.

Alessi Tea & Coffee towers 2000, Officina Alessi, 2000

ksin303_790vu777 — Sun, 13 Feb 2000 10:06:33 +0000

Leírás

Az Alessandro Mendini kezdeményezte Tea & Coffee Piazza a nyolcvanas évek elején a posztmodern építészet és design nagy összegzése volt. Mendini 1979-es ötlete szerint az Alessi cég a világ meghatározó építészeit klasszikus ipari formatervezői feladatra kérte fel: kávés és teás készletek tervezésére ezüstből. Az 1983-ban a milánói San Carpoforo templomban Hans Hollein rendezésében kiállított tárgyak – többek között Robert Venturi, Charles Jencks, Aldo Rossi, Paolo Portoghesi, Alessandro Mendini, Michael Graves, Oscar Tusquets, Richard Meier és Hans Hollein munkái – egytől-egyig a kor építészeti szemléletének esszenciájaként állnak előttünk ma is. Az első kiállítás sikerén felbuzdulva Roberto Alessi és Mendini húsz évvel később megismételték a bravúrt, s ismét felkérték a kor meghatározó építészeit, hogy tervezzenek tárgyakat az Alessi számára. A 2002-es biennálén még csak “work in progress” bemutatkozó Tea & Coffee Towers 2003-ban, a Milánói Triennálén debütált. Számtalan metamorfózison esett át az építészet az 1983-as és a 2003-as kiállítás között!

A Vito Acconci, Will Alsop, Shigeru Ban, Gary Chang, David Chipperfield, Denton Corker Marshall, Ekler Dezső, Massimiliano Fuksas és Doriana O. Mandrelli, a Future Systems, Zaha Hadid, Tom Kovac, Toyo Ito, Greg Lynn, Juan Navarro Baldeweg, a Morphosis, az MVRDV, Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa, Ben van Berkel és Caroline Bos, Jean Nouvel, Dominique Perrault és Mendini szereplésével újra megvalósított projekt épp ezt a változást volt hivatott bemutatni. […]

Szentpéteri Márton

www.octogon.hu/index.php?pa=index&sess=&lan=0&kat=106&cik=4709

A négy edény emberi karaktere ragadott meg először: a kávékiöntő általában férfias, a teáskanna nőies jellegű, a tejes kiöntő leány-természetű, a cukortartó pedig fiús szokott lenni. A másik rejtvény az volt, hogy vajon létrehozható-e a négy tárgy összeilleszthető módon, ahogy a természetben is egy-egy tárgy formája mindig a nagyobb egész részeként határozódik meg. Például egy kő vagy szikla formáját a környezete és a története alakítja. Lehet, hogy a használati tárgyaink tervezése, amely ma a tiszta (absztrakt) geometriai formákon alapul, éppoly téves, mint az emberi individualitáson alapuló nézeteink. Úgy gondoljuk, mintha mindentől és mindenkitől függetlenül léteznénk, miközben sorsunk és személyiségünk valójában elődeink és a velünk élők arcát viseli, a szüleink és gyermekeink bélyegét. A tervezett készlet elemei egy család tagjai, akiknek a személyisége a többiek nyomait hordozza.

Az ezüstkészlet adatai:

Teáskanna 925/1000 ezüst

18,00 cm x 19,50 cm

h = 16,00 cm

120 cl

Kávéskanna 925/1000 ezüst

9,00 cm x 12,50 cm

h = 21,50 cm

50 cl

Tejkiöntő 925/1000 ezüst

7,50 cm x 8,00 cm

h = 11,00 cm

25 cl

Cukortartó kanállal 925/1000 ezüst

7,50 cm x 7,50 cm

h = 14,50 cm

25 cl

Tálca 925/1000 ezüst

d = 42,00 cm

h = 3,00 cm

Limitált széria: 99 példány és 3 szerzői példány

Alessi „Tea & Coffee Towers” projekt meghívott résztvevői:

Will Alsop, Wiel Arets, Gary Chang, David Chipperfield, Denton-Corker-Marshall, Ekler Dezső, Massimiliano Fuksas és Doriana O. Mandrelli, Future Systems, Zaha Hadid, Toyo Ito, Tom Kovac, Greg Lynn, Alessandro Mendini, Morphosis, MVRDV, Juan Navarro Baldeweg, Jean Nouvel, Dominique Perrault, Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa SANAA, UN Studio.

•

Alessi „Tea & Coffee Piazza” (1983) résztvevői:

Michael Graves, Hans Hollein, Charles Jencks, Richard Meier, Alessandro Mendini, Paolo Portoghesi, Aldo Rossi, Stanley Tigerman, Oscar Tusquets, Robert Venturi, Kazumasa Yamashita

http://www.alessi.com/en/3/1621/silver-objects/tea-coffee-towers-tea-and-coffee-service

Tervező: Ekler Dezső

Munkatárs: Révai Attila

Kritika

Ekler Dezső összekombinálta és egybeépítette a teás és kávéskészlet elemeit, és alkotásában egyetlen formában hozta őket össze, amely a szertartás társas jellegét idézi meg az ezüstben megtestesülő szimbolikus közösség által.
Tea & coffee towers, szerkesztette: Alessandro Mendini, Electa, Milano, 2003. p. 15http://www.alessi.com/en/3/1621/silver-objects/tea-coffee-towers-tea-and-coffee-serviceSzavai szerint egy családnak adott formát ebben a készletben a Makovecz Imre szellemi köréből induló és mára az egyik legeredetibb építésszé ért magyar tervező: a kávéskanna férfi, a teás női karaktert mutat, a tejkiöntő kislány-, a cukortartó fiújegyeket visel. Szellemes attribútumaiknak köszönhetően mindenfajta sematizálás nélkül. S minthogy – eltérő szerepük folytán – a darabok egymásra utaltak, úgy alkotnak rafinált együttest, hogy – mivel ki nagyobb, ki kisebb, az egyik szögletes, a másik kerekded – minden nézetből más-más az összkép.Vadas József: Gulliverek az óriások között, Az Alessi „Tea & Coffee Towers” pályázatáról, Átrium 2003/3., pp. 74-79.

Nemzeti Színház és Parkolóház, Budapest, 2000

ksin303_790vu777 — Thu, 13 Jan 2000 10:10:22 +0000

Leírás

A meghívásos nemzeti-pályázatról

Feltehetően a többiek is meglepődtek, amikor kinyitották a meghívásos pályázat kiírását, és meglátták a sraffozott alaprajzokat az érinthetetlen részekkel. Kiderült, hogy csak az előcsarnok és a homlokzatok áttervezése a dolgunk. Különös kalandnak bizonyult így a feladat, hiszen bármit tervezett is az ember a változtathatatlan nézőtér-henger köré, gondolata visszavonhatatlanul összemosódott az úgynevezett programterv elgondolásaival, kibogozhatatlanná téve, hogy valójában ki, mit és miért is tervezett.

Nem ellentervvel pályáztam, hanem a pályázati kiírásnak megfelelő „susztermunkával”, vállalva, hogy a Siklós-féle tervet korrigálom. Amúgy is úgy véltem, hogy a szakma részéről „túlreagált” ez az egész ügy, hiszen kormányzati PR-kérdés ez már régen, legalábbis az utóbbi harminc-negyven évben. Éppen ezért nem kell lelki kérdést csinálni belőle. Így viszont még inkább a pragmatikus megközelítés tűnt célravezetőnek.

A külső burkot „szín-házként” próbáltuk megfogalmazni egy piros-fekete színpadi részből és egy kék, henger alakú nézőtéri blokkból. Kicsit harsányan, vidáman és feltűnően, jól azonosítható nagyított tömegformákkal, gondolván, hogy így jobban betölti majd az épület a Duna-parti kies teret, és kevésbé veszik majd el a mögé épülő rengetegben. Meg arra is gondoltunk, talán reá férne már erre az országra egy kis vidámság. A kissé teátrális külső mögé hasonlóan játékos előcsarnok került volna. Ha az ember színházba megy – úgy gondolom – legalább háromszor szeretne megérkezni. Hogy lássák, s hogy láthassa a többieket, mielőtt a nézőtér elsötétül. Jobb ezért egy rétegzett, galériákkal, lépcsőkkel tagolt, sokfelé, le és föl átlátható előcsarnok, mint egy teremszerű, ahol csak a szomszédomat látom a tömegben. A ruhatáras-büfés előcsarnokokat ezért „szerpentines”, galériás lépcsőrendszerre szerveztük, amely megsokszorozza az átlátásokat.

A legtöbb pályázóval ellentétben nem engedtük be a teljes körpanorámát a felülről megvilágított előcsarnokba, hanem meghatározott „kilátó” helyeken nyitottuk csak fel az előteret határoló burkot: a főbejárat fölött, a lépcsők fordulóiban és a látványlifttel, amely felfelé haladva átdöfi a ferde hengeres palástot. Úgy véltük, sokkal sejtelmesebb és hatásosabb így, mintegy ellenpontozva, mintha „csak úgy”, bárhonnan bedőlne a látvány.

Ekler Dezső, Építészműhely 2002/2 pp.16-19.

Ekler Dezső II. díjas pályaműve

Tervező: Ekler Dezső

Munkatársak: Antal László, Cseke Attila, Fekete Péter, Kovács Gábor, Kövér István, Páll Attila, Révai Attila, Szöllősi József

Kritika

„Ház-ház, falak-falak”, mondta az egyik építész.

Mire ezek a sorok megjelennek, optimista számítások szerint már csak néhány napot kell aludni a Nemzeti Színház építésének megkezdéséig. Bizonyára elültek már azok az indulathullámok, amelyek az építészeti pályázat eredményhirdetése után keletkeztek; persze akkor sem voltak igazán nagyok, mert a Nemzeti Színház, amúgy mindenestül, egyre kevésbé érdekel bárkit is. […]

De volt hét építész, aki elkészítette egy-egy színház tervét, legalábbis a külsejét. Volt, akit kifejezetten euforikus öröm töltött el, amikor meglátta a programterv lesatírozott területeit (ahhoz nem volt szabad hozzányúlni, mert az mind úgy jó, ahogy van), és a vonalkák mögött Siklós Mária nagy hagyományokra és a ma épülő színházak csekély ismeretére tekintő kukucskaszínpadát. […]

Ekler Dezső tiszteletben tartotta az etalont, amiért is elnyerte a zsűri dicséretét (no meg a második díjat). „Szerintem mindenki igencsak meglepődött, amikor kinyitotta a borítékot, és meglátta a sraffozott rajzokat”, mondta nevetve. Ő viszont nekiállt, hogy megtervezze a feladatot: „előcsarnok plusz homlokzat, ez volt a dolgom.” Egyébként az Erzsébet téri pályázaton nem indult, „nem foglalkoztatott a dolog”, mondja, s hozzáteszi, hogy a szakma részéről szerinte „túlreagált” ez az egész ügy. Hiszen kormányzati PR-kérdés ez már régen, legalábbis az utóbbi harminc-negyven évben. „Éppen ezért nem kell lelki kérdést csinálni belőle, én nem is csináltam.” A belső, színházi tér esetleges alkalmatlansága sem foglalkoztatta. De „színházat” csinált: egy piros, egy kék és egy fekete blokkból álló épületet. A színes és teátrális külső mögé pedig gondosan kitalálta az előcsarnokot – ha már csak erre kérték -, végiggondolt koncepció alapján, praktikus szempontokat érvényesítve, sok szellemmel és ötlettel. A legtöbb pályázóval ellentétben ő nem engedte be a teljes körpanorámát az előcsarnokba, hanem ügyes „kilátókat”, ablaksarkokat tervezett bele: „sokkal sejtelmesebb és hatásosabb így, mintha »csak úgy«, bárhonnan bedőlne a látvány.” (A zsűri – és ezt bizonyosan nem az építész tagok mondhatták – meglehetős érzéketlenségről és vakságról tesz tanúbizonyságot, amikor azt róják föl neki, hogy „a páratlan panorámát csak szűk nyílásokon keresztül engedi érvényesülni” – hiszen részint nincs szó szűk nyílásokról, részint alapkoncepció a panorámával való játék.) Az előcsarnok élénk vertikális tagolása, szellemes lépcsősorai révén mindenhonnan széles fel- és lelátást biztosít, vezeti a szemet és a mozgást, figyelembe veszi a színházi előcsarnokokra kivált érvényes törvényt: „mutatni és látni”. „Az előcsarnoknak is van dramaturgiája – mondja -, része a színháznak, nem pedig egy tömegfelvonulási tér, ahol csak a mellettem lévőt láthatom.” Megtárgyaljuk, hogy a színházban milyen fontos az érkezés, a ruhatár, a büfé, a szünet; profi, mégis szenvedélyes magyarázataiból kiérzem, hogy ha az egész lett volna a dolga, az is lázba hozza – de ő amúgy igazán elégedett. „Számos tanúm van, hogy második díjat akartam nyerni – ezt az építkezést túl sok minden terheli. De míg többen »ellentervvel« pályáztak” – tán ugyanezért, gondolom én -, „én igazi tervet készítettem, megfeleltem az előírásoknak.” Mondom, ha vajszínű a háza, talán nagyobb sikert arat. „Ahol szabadon dolgozhattam, ott nem kötöttem kompromisszumot.”

Csáki Judit: Új nemzeti, új pályázat, Színház – Kritikai és elméleti folyóirat XXXIII. Évfolyam VII. szám 2000. július pp.2-6.