12 feb Krisztina Palace, Budapest (Homlokzatterv DPA Paris), 2005
Megkezdődtek az építési munkák a Nagyenyed utcában. A lebontott lakóházak helyén egy üveghomlokzatú, modern irodaház készül, üzlethelyiségekkel, étteremmel és egy nagy befogadóképességű mélygarázzsal.
1998-ban döntött a kerületi önkormányzat a lerobbant állapotú , Nagyenyed utca 8-10-12-14. számú lakóházak lebontásáról, amelyek – még lakottan – 2004 decemberében kerültek egymilliárd forintért a német-magyar érdekeltségű Terra Office Center Kft.-hez. A lakók kiköltöztetése 2005 végéig húzódott, ezt követően kezdődhetett meg a bontás.
Az építkezés sem indulhatott meg könnyen: közel két évig zajlottak az egyeztetések a befektető és az engedélyezésben részt vevő kerületi valamint fővárosi szervek között az építészeti tervekről. Sok vita folyt egyebek mellett a leendő épület utcafronti megjelenéséről. Az első tervvel, amely egy teljesen sík, monolit irodaház-homlokzatot képzelt el, a kerületi tervzsűri nem értett egyet; ehelyett egy tagolt, megtört homlokzatvonalat javasolt.
A korábbi elképzelés szerinti zártabb, beton-kő homlokzat helyett egy mozgalmas, hullámzó üvegfelület valósul meg, ami átláthatóvá teszi az épületet – tudtuk meg Ekler Dezsőtől, az irodaház tervezőjétől. Az Ybl-díjas építész kifejtette: az épület hívogatni, csalogatni fog azzal, hogy látni engedi a bent zajló életet. A zöld, pihenőkertként funkcionáló belső udvar szintén látható lesz kívülről.
A tervező elmondta, az épületben a közcélú, szolgáltató funkciók a földszinten kaphatnak helyet, ahol üzletek, bankfiókok telepedhetnek meg. A földszint egy részét étterem céljára alakítják ki, amelyhez egy pinceszinti konyha kapcsolódik majd. A föld alatti szinteket uraló mélygarázs a kerület kérésére a szokásosnál nagyobb, közel négyszáz férőhelyes lesz, hogy abban ne csak az irodák munkatársai, hanem a környékbeliek is elhelyezhessék autóikat. A tervek szerint a -3. és a -2. szint az irodaház dolgozóit szolgálja majd, míg a -1. szint vendégparkolóként üzemel majd. A pinceszintet úgy alakítják ki, hogy az szükség esetén óvóhelyként is használható legyen, ilyen polgári védelmi létesítmény ugyanis a régi, lebontott házak alagsorában működött. […]
Irodapalota a Nagyenyed utcában, Hegyvidék 2008. március 25.
75 méternyi végtelen
A Krisztina Palace hosszú redőzött homlokzatával úgy áll a Nagyenyed utca házai között, mint egy jól kihúzott tangóharmonika. Több tervzsűrin kalandozott át a a terv, már-már elakadni látszott, Dominique Perrault francia sztárépítész meghívása következett, végül a fővárosi központi tervtanács zöld jelzése mentette meg a fióktól.
A Krisztina Palace irodaházat a kerület városfejlesztési beruházásainak előhírnökeként tartják számon. A rendezési tervek szerint a Böszörményi út sétálóutcává alakítása fogja majd városépítészeti léptékben átformálni a területet. Még a jövő zenéje, hogy “kultucca” lesz-e a Böszörményi útból, de lehet, néhány év múlva már tényleg a tangóharmonikák hangját hallgathatjuk séta közben.
A brüsszeli székhelyű Codic International magyar leányvállalatának első budapesti projektje 18.000 négyzetméternyi iroda lehetőségét foglalja majd magába. Az irodaház telke három eklektikus ház lebontása árán vált beépíthetővé. Az első terveket Ekler Dezső építészirodája készítette. Sokszorosan determinált, majdnem sakk-matt feladvány, szinte egyedüli formálási lehetőséget a 75 méternyi homlokzat adja. A hosszú épülettömeg az utca lejtését követve megtörik féltájon, így oldva valamelyest az egyhangúságot. A földszinten teljes mélységig belátni a belső udvarokba is.
A harmónika-homlokzat hangszínének alaphangját a kihajtogatott, szintmagas üvegpanelek sűrű redőzete adja, a felhangok sorát pedig a folding gondosan alakított morfózisa játssza tovább. A lapostetőre is felhajló redőzet becsomagolja, tárgyszerűvé teszi az épületet és jótékonyan eltakarja a gépészeti objektumokat. Az utcára merőlegesen két ötszintes épületszárny húzódik, az épülettömeget hátrafelé egy négyszintes keresztszárny zárja le. Így alakul ki egy viszonylag nagyobb méretű belső udvar. A másik három, kisebb udvar már közös a szomszédos házakkal. Az épület alá háromszintes mélygarázst építettek. Az utcai megformált homlokzat ellenpontjai a belső homlokzatok, a maguk egyszerű vakolt felületeivel. Már az első Ekler-féle terveken szerepelt a redőzött utcai homlokzat, akkor még betonból. A homlokzat végleges fém-üveg változatát Dominique Perrault tervezte. A hajtogatás megnöveli az üvegezhető felületet.
Képletként leírva a homlokzati játék így nézne ki: F-Ü, az F jelöli a homlokzati síkra merőleges szakaszt, a mínusz jel az elfordulást, az Ü a hosszabb üvegezett részt. A következő lépésben minden F és minden Ü helyére ismét írjuk be az F-Ü-t. Így hosszabb lesz a mondat, és hosszabb lesz a homlokzati felület is. A generatív nyelvek szabályainak megfelelően tovább folytatva a játékot, a homlokzat fraktálként kezd viselkedni, hossza a végtelenhez konvergál. Egy ingatlanfejlesztő fülének jobban csengene, ha a Lindenmayer-féle generatív, nyelvi játékot az alapterületre is alkalmazni lehetne – de fogazottá, fraktálmintájúvá gyűrődő padlón nehéz lenne a munka. Az épület hasznos irodaterülete így 18.000 négyzetméter marad, amely 94%-os kihasználtságot jelent. Kérdés lesz-e nagyteres bérlő, van-e ennek geopolitikai realitása… Az alaprajzok aligha lehetnének ennél racionálisabbak. Minden kiszolgáló funkció a haránt irányú épületszárnyak tengelyében lebegő hosszú hasábokba sűrűsödik. Ezek a vizes helyiségektől a vertikális közlekedésig mindent magukba foglalnak, így a teljes szinten szabadon megmaradnak az áramló terek. A nagyvonalú belső terek egyszerű belsőépítészeti eszközökkel, de elegáns karaktert kaptak. Újabb minőségi épület áll példaként a hazai irodaházépítés előtt.
Botzheim Bálint: 75 méternyi végtelen, Magyar Építőművészet, 2010/2 pp. 23-26.
Tervező: Ekler Dezső
Építész: Billing Tamás, Koncz Árpád
Építész (utcai homlokzat): Niclas Dünnebacke – Dominque Perrault Architecture
Szerkezettervező: Horváth Sándor, Schreiber Gábor – Pataky és Horváth Kft.
Statika: Erdélyi László, Klopka Zoltán – E&H Kft.
Gépészet: Parsch László – Parsch és Tsa Kft.
Elektromos tervező: Nyári Ilona, Kalmár István – Libella 21 Bt.
Kertészet: Páll Attila – Bojza Bt.
Kritika
Lehangoló, amikor egy francia építész büszkélkedve – és némiképp lekicsinylően – beszél arról, hogy mi európaiak mások vagyunk mint az USA-beliek, mifelénk nem úgy megy az építészeti „export”, mint odaátról – s mondja mindezt angolul…
„Perrault számára a Krisztina Palace-szal kapcsolatban elsősorban a Nagyenyed utca hangulatának megőrzése és a modern formavilág együttes felhasználása jelentett nagy kihívást. A megoldás végül egy fémet és üveget alkalmazó, a síkot szabálytalanul megtörő elemekből álló homlokzati felület lett, amely egyszerre minimalista, elegáns, mégis karakteres.”
Az építés alatt álló házban rendezett sajtóbeszélgetésen Perrault számos képet vetített más munkáiról is több országból, melyek minden esetben térbe illesztett, mégiscsak építészeti megformálást igénylő feladatok. Bizonygatta, hogy mennyire passzol hozzájuk a budapesti opusz, ahol mindössze a homlokzat megtervezése volt számára a lecke. (E tény részleteiről nem szól sem ő, sem a mellette ülő Ekler Dezső, a ház tervezője, akinek eredeti terveit korábban a XII. kerületi tervtanács nem fogadta el. Ezért bízta meg D.P.-t arcrajzolással a nemzetközi ingatlanfejlesztő, „csodaszer” gyanánt, és vitték a fővárosi tervtanács elé a tervet.)
Perrault feladatát rutinszerűen, kis elmélyedéssel teljesítette. A technika-függő, hajtogatásokra hajazó, a hosszban némi sűrűsödést-ritkulást mutató homlokzat valóban emlékeztet más munkáira, azoknak perifériális öcsikéje.
Aztán egy újságírói kérdésre kiderül, hogy az utcán, ahol az irodaház áll, tán végigsétált a ház-ruha-tervező, azonban a városról fogalma sincs, a mostanában épült többi irodaépületet hírből sem ismeri. Legfeljebb „Budapesten sok az ornamentika”, szajkózza.
A legárulkodóbb – az építészeti mélypont –, amikor Barcelona kapcsán valami olyasmiről esik szó, hogy egy városrészből az építészek (Nouvel, D.P. és mások) teátrumot alkottak. A régi város és az új negyed határa a színpad, melyen a föllépők, az általuk odapottyantott épületek „párbeszédet folytatnak egymással”. Ha ezt összevetjük azzal, hogy az új amerikai elnök beiktatási ünnepségét a kommentátor úgy aposztrofálta: „the age of stage” – bekövetkezett „a színpad korszaka” –, akkor helyben vagyunk.
A spektákulum társadalma (Guy Debord) immár kiépült a világban. A vezető tőkehalmozók torukat ülik, ezt becézgetik mostanában világválságnak. Szomorú, amikor jobb sorsra érdemes építészek a megrendelőik által összehívott szűk körű partin duettet adnak elő arról, hogy mennyire klassz munkát végeztek. Miközben csupán annyi történt, hogy jól begyakoroltan értékesítették portékájukat az éppen kipukkant ingatlan/világ/piacon, és várják a közönség hódolatát, besöpörnék a tapsot. Ez lenne az a bizonyos „szolgáltatói” építészet, amit az EU jogrendszere is elvárna tőlünk?
Magyarország s benne fővárosa, Budapest jelenkori helyzete jól mutatja, hogy sokszor mennyire erőszakolt, csak pillanatnyi be-(össze-?)teljesüléseket okádó-diarézó ez az egész. Sztár? Kár.
Vargha Mihály: Önária, http://www.epiteszforum.hu/node/12361
2009. 04.15.
Sorry, the comment form is closed at this time.