A városépítésnek egyetlen akadálya a város maga – 2004.

22 Már A városépítésnek egyetlen akadálya a város maga – 2004.

Váradi Júlia interjúja megjelent a Mozgó Világ, 2004/11. számában.

A 18. századi térképek alapján ha megállnánk a Kiskörúton, a régi városfal előtt, a Dob utca felé legelőt látnánk. Majd a napóleoni háborúk után gazdagodásnak indult város nekilátott kihasználni a legelőt. Először szántani kezdtek a Király utca és a Dohány utca között. Egy idő múlva rögzültek a birtokhatárok. A Síp utca, a Holló utca stb. egy-egy ilyen szántóparcella határán van. Később a hosszú szántókat hosszában feldarabolva kezdték kertnek használni. Ezek a kertek akkorák voltak, mint egy mostani mély Király utcai telek, elöl egy-egy kis villával. S amikor növekedett a lélekszám, a kerttulajdonosok felosztogatták és eladogatták a telkeket házhelynek. Szolgalmi utakat nyitottak, hogy a telek belsején kialakuló kis parcellákhoz is be lehessen jutni. Ezek a befúrt kis utcák lettek a mai keresztutcák, a Nagydiófa utca, ahol egy nagy diófa állt, vagy a Kisdiófa utca, a kis diófával.

A 19. század legelején elkezdődött a bérházépítés. Az első az Orczy-ház volt 1800-ban, egy háromudvaros nagy bérház a mai Madách-házak helyén. Pesten az 1800-as évek elejéig gyakorlatilag nem lakott zsidóság, hanem Óbudáról jártak be piacozni az úgynevezett Zsidópiacra a mai Deák tér helyén. Csak II. József türelmi rendeletét követően merülhetett fel, hogy a zsidók beköltözzenek a városba. Amikor ők is úgy ítélték meg, hogy bízhatnak a türelmi rendeletben és a társadalom toleranciájában, a Zsidópiac sarkától kezdtek maguknak lakást keresni. Ezzel egy időben a mai Király utca sarkán, az Orczy-ház közepén fából felépítették az első pesti zsinagógát.

Az Orczy-ház az Orczy nevű Pest megyei nagybirtokos család telkén épült. Ez azért érdekes, mert a kisebb telkek felaprózása inkább csak a polgári tulajdonú telkeket érintette. Az arisztokraták kivártak. A városfalhoz közeli legjobb telkek az ő kezükben voltak. Az Astoriánál lévő Természettudományi Kar is ilyen egyben maradt telken épült. Így került a Nemzeti Múzeum a Kiskörút mellé, és emiatt van a Rádió környéke tele palotákkal. Ugyanezért van, hogy a később tervezett Madách út környékén nem születtek keresztutcák.

Tehát a 18. század végéig létrejövő kis parcellákon, a falusias házak helyén a 19. század elejétől, majd főként a közepétől egyre-másra születtek a gangos, bérházak. Valamint a zsidó lakosság is növekedett. A nagyon szűk telkeken három-öt emeletes, egészségtelen, gangos sötét házak születtek. Hanák Péter szerint egyfajta balkánias temperamentum hozta magával a gangos házat, mert Pesten a különböző társadalmi rétegek szerettek keveredni. Szerintem ez fordítva volt. Nagyon kis telkeken kellett építeni jól kihasználható bérházakat, ezért a geometriai adottság és az előtte lezajlott másfél százados történelmi véletlenek sorozata hozta magával ezt a befele nyitott háztípust. Hihetetlenül flexibilis térbeli rendszer jött létre, mivel az utcai lakásokba középosztálybeliek, a sarkiakba akár felső osztálybeliek is költöztek, míg a hátsó lakásokat a proletariátus foglalta el. Valóban létrejött a nem szegregált, kevert társadalom térbeli kerete.

Ez a 19. század története. Előbb egy Mária Teréziás barokk társadalom spontán módon létrehozott egy komplett utcarendszert, egy városszövetet, minden terv nélkül, majd a gyorsan gazdagodó Pest végrehajtotta a polgárosodást, és egy falusias adottságú városban a gangos házakkal megteremtett egy világvárost. A harmadik felvonás 1900-ban kezdődött, amikor a Mozsányi Károly vezette Erzsébetvárosi Polgári Egylet tagjai kérvényt írtak alá a Madách sétány megépítésére. Becslésem szerint az aláírók fele volt zsidó polgár, fele pedig keresztény. A legjobb szándékkal jártak el, mondván, hogy friss levegőhöz és üzleti lehetőséghez juttassák a városrészt. Kérték a Fővárostól, hogy ők is kaphassanak Andrássy utat. Ez a terv azóta 150-200 változatot élt meg, és története a városban való gondolkodás 20. századi paródiája.

Maga az alapfeltevés volt téves. 1900-ban még nem kellett tudni, de később igen, hogy a 20. század nem engedi meg a haussmannos sugárút-nyitásokat. Mindinkább bebizonyosodott, hogy nem így kell várost építeni. Le Corbusier-vel az építészet eljutott oda, hogy a városépítésnek egyetlen akadálya a város maga. A Madách út is erről szólt. Nem vették észre, hogy ott város van: a város ellenére próbáltak várost építeni. Egyszerű nyelvre lefordítva, rá kellett volna jönniük, hogy nem hosszában kell a városrészen utat nyitni, mint a Madách út akarta, hanem keresztben, kis mellékutcákat.

Pedig a kilencszázas évek elején a Gozsdu-udvar építői a példát is megmutatták. Ott, ahol korábban mély telkek voltak, keresztutcák nélkül, átjáróházakkal kell lazítani a szerkezeten. Anynyi, hogy két házat összekapcsolok. Ez magától megtörténik, mert házról házra megépülhet. Látni kellett volna, hogy az inkriminált részen már száz évvel ezelőtt elkezdtek spontán módon átjáróházakat nyitni. Nemcsak a nagy zsinagóga mellett, hanem a Madách Kamaránál, a Rumbach Sebestyén utcánál, a Dob utca felől. Máig működő átjáróházak születtek, amik hozták az új század megoldását: úgy lehet a nagy háztömbök belsejét kihasználni, ha megnyitom őket 20. századi keresztutcákkal, vagyis átjáróházakkal. A Gozsdu-udvar lett a legélénkebb kereskedőutca a környéken. Amikor a Király utca és a Paulay Ede utca betelt a bőrös, szűcs, fehérnemű-készítő és egyéb iparokkal, és a Holló utcát elfoglalták az órások, az ékszerészek saját utcát tudtak nyitni ebben a hosszú átjáróházban, az alsó szinten üzletekkel, az emeleten utcai minőségű polgári lakásokkal. Ezzel szemben volt vak száz éven át a városfejlesztő politika, és erőltette a maga 19. századi megoldását bontással, tömbök átvágásával, vagyis a Madách úttal. Egy tömbnyit sikerült megépíteniük belőle. A Gozsdu-udvarnál kénytelenek voltak megállni.

S lassan a mához érve, minden politikai kurzus örökölte az előzőtől a Madách út tervét, átdolgozta, átalakította, majd nem csinált vele semmit. Kivéve egy dolgot: hogy a terv útjában lévő házakat lezüllesztette. De a keresztirányú építkezés senkinek nem jutott eszébe.

12-15 évvel ezelőtt lerajzoltam, hogyan kellene hozzányúlni a negyedhez. Máig sem érdekel senkit. Minden maradna úgy, ahogy van, csak az udvarok hátulján kapualjak születnének. A homlokzatok lebontását azonban semmi nem indokolja. Néhány háztömb új rendezési tervének megbízott készítőjével pár óra alatt vissza tudtuk rakni az öszszes házat, amit csak azért bontanának le, mert az előző tervek az utcafronti homlokzat úgynevezett szabályozási vonalát az utca kiszélesítése érdekében beljebb vitték. Az oka az volt, hogy a tömbökön áttörő Madách útnak egy-egy utcához érkezve kis teresedése legyen, imitálva valamiféle barokkos megérkezést. De erről lemondva okafogyottá vált a dolog, és megóvhatóvá a jelenlegi struktúra. Belül pedig építhetnek magasabbra. Ha nem zavarja a képet, miért ne mehetnének feljebb egy-két szinttel?

Az átjárósítás pikáns, de üzletileg nagyon érdekes vonzata, hogy ehhez egyfajta üzletet kell kötnie a városnak és a befektetőnek. Van egy jogi lehetőség, megnéztem az építési szabályzatban, úgy hívják, hogy a terület közhasználatra való átadása. Úgy lehet jó átjáróházat építeni, ha nem zárom be a kaput, vagy legalább nap közben megnyitom a közhasználat számára. Ez a lakók és főleg a tulajdonos befektetők számára nagyon előnyös lehet. Londonban a belváros leggyönyörűbb részeinek házain, kertjein, udvarain nappal át lehet járni, és csak este csukják be a kapukat. A Gozsdu-udvarosítás pénzügyileg nagyon előnyös lehet, ha a befektető, aki ma lakóházakat épít, meghagyja az utcai homlokzatot, bent luxuslakásokkal megy fölfelé, a földszint szükséges részét átadja közhasználatra és üzleti hasznosításra.

Az 1720-as években alakul ki a mai Dob utca, a Felső kertek közti út (Obergartenweg), miután a Kerepesi országúttól (Rákóczi út) északra fekvő szántókat kertekre kezdik osztani

1760 körül javában zajlik a szántók és kertek házhellyé parcellázása. Sorra születnek a keresztutcák, köztük a mai Kazinczy utca, Dob és Király utca közti szakasza, két kert 17 kis zsellértelekre osztásával

Az 1790-es évekig kiegészülnek és sűrűsödnek a keresztutcák. Ekkor keletkezik s kapja nevét az ott álló fákról a Nagydiófa, a Nyár és az Akácfa utca. Az Esterházyak és Orczyak birtokában lévő, városhoz közeli kerteket nem osztják fel, ezért ritkábbak ott az utcák

1840-ig megszületnek a keresztutcák, például a Holló és a Rumbach Sebestyén utca. A nagy árvíz után nyitják a Hermina teret és a Klauzál teret, valamint a Wesselényi utcát. A kinagyított részlet az 1880-as állapotot mutatja, a bérházakat, amelyek zsellértelkekre és kertnyi parcellákra épültek

A Sugár út és a Nagykörút a századfordulóig épülnek. A Morzsányi és társai által 1900-ban benyújtott terv (Erzsébet sugárút) az Andrássy út párja szeretne lenni. Egyetlen későbbi terv sem javasol egyenes útvonalvezetést

A BVTV kollektívájának 1953-as javaslata II. Gyula pápa és Haussmann báró szellemét idézi sztálini modortalansággal. Az 1980-as BVTV-terv röcögtetett panelházakkal kísérve visszagörbíti a sugárutat a Király utcába

Két Madách út-terv a 20. századból. A végleges szabályozási terv 1936-ból a megépült torkolati térrel; és egy Le Corbusier ideáit követő javaslat 1938-ból, amely a zsúfolt bérházak helyén korszerű sávházakat kívánt emelni

Az 1990-es állapot A 2080-as (feltételezett) állapot

A (tér)képek forrása:
Ekler Dezső az Országépítő 1994/2 számában megjelent cikke.