13 ápr Fogadó és kilátó, Népművészeti tábor, Nagykálló, 1989
Leírás
Az 1989-ben épült Fogadó mind alaprajzában, mind három dimenzióban szimmentrikus. Szilárdan áll a földön, de szárnyait kitárja a szélein, ahogy emelkedik. Mivel mérete és léptéke bizonytalan, meglepő, hogy ez egy kicsi, két emeletes ház. A tető deszkázatát úgy alakították ki, mintha hosszú tollak rétegei volnának, soraik között ablakok nyílhatnak. A deszkák rétegei emlékeztetnek a tradicionális nádfedés részletére, ahol nádkötegek erősítik meg a tető sarkait.
Az 1988-as Kilátó egy szabadon álló, kerek dombocska tetején ül, róla panoráma tárul a tóra és a mélyen fekvő vidékre. Konstrukcióját tekintve ez a leginkább érdekes épület Nagykállón. Nagyrész gyalulatlan faanyagból épült, szerkezete és összetett csomópontjait az építés helyszínén találták ki, és a valóság után rajzolták le – pont fordítva, mint ahogy általában szokásos. Szerkezeti részletei hasonlóak azokhoz az egyszerű csomópontokhoz, amelyeket a többszáz éves haranglábaknál láthatunk az ősi magyar településeken. Csavarodó formája egy új dimenziót nyit. A két lépcső egymás köré tekeredik, és nagyon hatásos, hogy a kifelé dőlő faoszlopok nem követik a térformálás normáit. A konstrukció tömörsége és a szerkezeti csomópontjai egy új harangtorony robusztusságát és szubsztanciáját hordozzák.
Jeffrey Cook: Seeking Structure from Nature – The Organic Architecture of Hungary.Birkhauser, Basel-Berlin-Boston, 1996. pp. 42-51. (részlet)
Link:
Építész munkatárs (Fogadó): Bata Tibor
Kritika
A fogadóépületbe a tényleges fogadóhelyiség mellett (kb. 3o m2) teakonyhát, mosdót és az emeletre egy kis közös helyiséget is terveztek. Ekler a szimmetrikus “madár” forma mellett döntött, mely a tájra nyitott szemekkel kuporogni látszik. Az egész épület úgy néz ki, mintha csak egy szabálytalan, a középtengely mentén emelkedő és gádorablakokat formázó deszkákból épült tető lenne.
[…]
A kilátótorony valójában csak egy lépcsők alkotta kettős spirál, melyet kifelé dőlő, függőleges oszlopok gyűrűi tartanak. A megfigyelőhely 9 m magasan van. Ez az ég felé nyíló elrendezés szokatlan, virágszerű dinamikát eredményez. A magas központi oszlop pedig – tetején ágakkal – régi totemoszlopot idéz. Nem megfogható, hanem “megjárható” műtárgy, mitikus asszociációkkal.
A két lépcső 180 fokban, tehát egymással pontosan szemben, azonos magasságban helyezkedik el. Ez rendkívül egyszerű építést tesz lehetővé. Minden egyes ellentétes lépcsőkar-párt két kötőgerenda kapcsol össze és a központi oszlophoz. A kötőgerenda-párok a lépcsőfokoknak megfelelő spirálban emelkednek, így támasztékul szolgálnak a szélső ferde oszlopok számára. A lépcső felső részének rögzítése nagyon érdekes. Lent már nincs hely a belső lépcsőfokok hosszgerendáit tartó, kifelé dőlő segédoszlopok számára, így ezek 180 fokos eltolással indulnak a meglévő kötőgerendákról, és a magasabb szinteknek megfelelő másodlagos kötőgerendák kapcsolják össze őket. Ez a megoldás annyira ötletes, mint amennyire egyszerű. Az alsó végeik csúcsosak, így az esővíz lecsepeghet róluk. Az összes cölöp felső vége lándzsahegy alakú, így nem engedi felgyűlni az esővizet.
Götz Gutdeutsch: Building in Wood – Construction and Details. Birkhauser, Basel-Berlin-Boston, 1996. pp.72-77. (részlet)
Sorry, the comment form is closed at this time.